2010-06-14 23:10:23• hírek • Szatmar.ro

Távol a világbajnoki formától

A címvédő Olaszország kínlódott Paraguay-al, be kellett érnie egy iksszel.

A világbajnoki címvédő bemutatkozása a tornán mindig különös figyelmet élvez, így hát sokan várták, mit tud az olasz és a nemzetközi sajtó, sőt, a közvélemény által is lesajnált Olaszország. A 2006-os győztesre ráadásul nyitányként az F csoport másik favoritja, Paraguay várt.

A sqadura azzurra kezdőjében Buffon, Cannavaro, de Rossi, Gilardino, Iaquinta és Zambrotta személyében hat világbajnok kapott helyet. Érdekes, hogy közülük az utolsó két labdarúgón kívül a többiek négy évvel ezelőtt is a kezdőben kaptak helyet a Ghána elleni nyitó találkozón.

A védekezéséről és pragmatizmusáról ismert olaszok meglepően támadóan kezdték a találkozót, az első negyed órában folyamatosan rohamozták a keményen, sőt, néha durván védekező Paraguayt. Más kérdés, hogy igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. Az első félidő derekán egy gyors lövésváltás borzolhatta volna a kedélyeket, amennyiben Montolivo erősebben, Torres pedig pontosabban lő. Ezen kívül két veszélyes olasz szögletet lehetett feljegyezni, mígnem Paraguay, teljesen váratlanul, meg nem szerezte a vezetést: Torres végzett el szabadrúgást a 38. percben, Cannavaro lemaradt a beadásról, Alcaraz pedig a hálóba csúsztatott. Érdekességképpen, az olasz védelem 2006-ban az egész tornán nem kapott akciógólt: egyszer Zaccardo mattolta saját kapusát, Gigi Buffont, majd Zidane tizenegyesből volt eredményes.

Ha már Buffon: a Juventus zseniális kapuvédőjét a szünetben izomsérülés miatt le kellett cserélni, helyét Marchetti vette át. Ezzel mindketten beírták magukat az olasz futballtörténelem-könyvekbe, mivel olasz kapust még soha nem cseréltek le a világbajnokságok történelmében!
A szünet után is az olaszok irányítottak, próbáltak nyomást gyakorolni a dél-amerikai védelemre, de a középpályáról semmilyen támogatást nem kaptak a csatárok, Marchisio, Iaquinta és Gilardino rendkívül gyengén játszott. Egy paraguayi helyzet után Montolivo próbálkozott távolról, de az igazán nagy helyzetek továbbra is elmaradtak. Olaszország mégis kiegyenlített, majdnem olyan váratlanul, mint ahogy a gólt kapta. A 63. percben Pepe csavart középre egy szögletet, Villar kapus csúnyán aláfutott, de Rossi pedig előre vetődve továbbította a hálóba a játékszert.

Bár erre Santana egy veszélyes lövéssel még reagált, az utolsó húsz percben, köszönhetően nagyrészt di Natale beállásának, megélénkült az olasz támadó alakzat, de Villar védeni tudta Pepe és Montolivo löketét is, így az eredmény már nem változott.

Olaszország ezzel sorozatban 10. világbajnoki meccsén is veretlen maradt (rendes játékidőben utoljára 2002-ben szenvedett vereséget Horvátország ellen), a nyitómeccsel azonban kevésbé lehetnek elégedettek szurkolói. Bár ezzel a döntetlennel vélhetően jelentős lépést tett a továbbjutás felé mindkét csapat, egyik sem kápráztatta el a nézőket. A címvédéshez ennél több kell. Jóval több!
Olaszország - Paraguay 1-1
gólok: de Rossi (63.), illetve Alcaraz (38.)
Olaszország: Buffon (Marchetti, a szünetben) - Zambrotta, Cannavaro, Chiellini, Criscito - Montolivo, De Rossi, Marchisio (Camoranesi, 59.) - Iaquinta, Gilardino (Di Natale, 72.), Pepe
Paraguay: Villar - Bonet, Da Silva, Alcaraz, Morel - Vera, Caceres, Riveros, A. Torres (Santana, 59.) - Barrios (Cardozo, 76.), Valdez (Santa Cruz, 68.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: