2009-06-09 15:09:38• hírek • Gozner Gertrud

Újraindult a kisvonat

Ellentétben az előzetes tervekkel, amely napi hat órát írt elő és a hétfői napon szüneteltette volna a szolgáltatást, a Kossuth kerti kisvonat míg tart a jó idő naponta szállítja a gyermekeket, napi 8 órában - tudtuk meg Cristian Bozai Voda-tól, a Közterületfenntartó Szolgálat vezetőjétől.

Hétköznap napi nyolc órában, hétfőtől péntekig déli 12 és este 20 óra között áll a gyermekek rendelkezésére a Kossuth-kerti kisvonat. Szombaton és vasárnap pedig délelőtt 10 órától este 20-ig fogadja a kicsiket. Sikerült mozdonyvezetőt találni a hétfői napra is, így nem lesz megszakítás a programban - tette hozzá a szolgálat vezetője.

A városi tanácsosok múlt hét csütörtökön úgy döntöttek, hogy egy szimbolikus összegért, vagyis egy lejért lehet majd felszállni a kisvasútra, három éven aluli gyerekeknek pedig ingyenes lesz utazás. A vonaton tíz évesnél kisebb gyermekek szigorúan csak szülői felügyelettel utazhatnak.

A Közterületfenntartó Szolgálat üzemelteti a Kossuth kertben tavaly év végén elhelyezett modern kisvonatot, amely a nyár folyamán naponta működni fog.


Folyamatosan működik nyáron a kisvonat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: