2017-03-26 15:21:09• hírek • Szatmár.ro

Tavaszi zsongás a Szatmár Ferencváros kézilabda projektben

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Március nem csak a természetben indítja meg a tavaszi zsongást, hanem a szivacskézilabda-életben is. A 7-8-9-éves kislányok még nem terhelhetők úgy, mint a kamaszok, ezért ők speciális játékrend szerint mérettetik meg magukat.

Március 4-én Mátészalkán, a Március 8. kupa keretében, nyolc, az U-9-es korosztályhoz tartozó csapat mérkőzött meg egymással, ebből négy a romániai Szatmárból - Avasújváros, Túrterebes, Sárközújlak és Kálmánd csapatai. Korukhoz és a kézilabdában eltöltött éveikhez képest nagyon érett játékot produkáltak a kis „energiabombák”. A mátészalkai csarnokban legalább 200 szülő biztatta jó szokásainkhoz híven az összes csapatot és játékost. A torna utáni közös ebéd csak tovább növelte a már kialakulófélben levő barátságokat, a szülők pedig egymás közt beszélték meg a legszebb pályán látott megoldásokat.

Másnap Csengerben találkoztak a U8-as lánycsapatok, szám szerint tízen, a Petőfi kupán. Ők még a játékoskarrierjük elején járó kézilabdázó-palánták. A csengeri, Makovecz Imre által tervezett sportcsarnok hangulata már-már NBI-es hangulatot idézett a szülők drukkolása révén. Kálmánd, Mezőfény, Sárközújlak, Kökényesd, Túrterebes, Nagykároly és Egri villámlábú szivacskézilabdás játékosai olyan forró hangulatot teremtettek, hogy többen azt hitték kint, a Csengeri Futszallosok játszanak.

Hogy miért fontos ez? Mert a szülők, a gyerekek és az edzőik így igazolják vissza azt, hogy a befektetett munka  gyümölcse, a jó hangulat, az önfeledt szórakozás és ami a legfontosabb, a kislányok sportszeretete határtalan.

Március 17-én Székelyhídon tartották a soros edzőképzésüket, melyen a hazatérő Elek Gábor mellett Szucsánszki Zita, az FTC női kézilabda-csapatának kapitánya és három híres utánpótlás edző - Fiedler Erika, Pádár Ildikó „Párduc” és Csillag Levente - is tiszteletét tette.

Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere a rendezvény kapcsán elmondta, hogy többek között a Szatmár Ferencváros projekt sikerességén is felbuzdulva a meglévő tornacsarnok mellé egy sportcsarnokot és egy uszodát, valamint egy sport-rekreációs parkot kívánnak létrehozni.

A gyakorlati jellegű bemutató edzéseket most nem „kicsik”, hanem 13-14 éves serdülő Szatmár megyei tehetségek mutatták be a Fradi-edzők és Szucsánszki Zita (Zizi) közreműködésével. Maga az ámulat, hogy a világ egyik legjobb kézilabdázójával együtt melegítettek, dolgoztak és hajtottak végre bonyolult játékszituációkat, elvarázsolta az ifjú tehetségeket. Nagyon demonstratív, szakmailag magas szintű edzésanyag volt, persze rengeteg tanulsággal. „Zizi” még a lányokkal egy kötetlen beszélgetésen is részt vett. A kamaszok szinte itták minden szavát, talán majd közöttük is lesz egy, vagy több Zizi kaliberű játékos. Hát végül is ezért van a projekt.

Megható élmény volt, amikor Elek Gábor és Szucsánszki Zita, a Fradi kézilabdacsapatának játékosaitól származó, több száz plüssjátékot adott át a székelyhídi kis kézilabdázó lányoknak és a Böjte Csaba Székelyhídi „Szent Ferenc” gyermekotthonában lakó gyerekeknek. Megígérték, hogy nem ez volt az utolsó ilyen ajándék.

Április 4-én Budapestre, a Húsvét kupára 12 csapat fog felutazni Szatmár megyéből az év legszínvonalasabb szakmai mustrájára. Az "első fecskék", az U9-es korosztály fog a Népligetben egy nagyon rangos torna keretében bemutatkozni a szakmának. Edzők, sportvezetők, a Magyar Kézilabda Szövetség képviselői is megtisztelik a tornát.

Reméljük, hogy kis tehetségeink az eddig elsajátított tudásukkal elvarázsolják a szakmát, fiatal edzőink pedig bizonyítják, hogy a rájuk bízott tehetségekkel milyen ügyesen tudnak fejlődni, közösen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: