Tavaszi imádság

„Én vagyok az igazi szőlőtő és az én Atyám a szőlőműves." Jn. 15,1

Mennyei édes Atyám! Alázattal szólítalak meg téged e tavaszi reggelen: hadd tárjam eléd szívem és lelkem kéréseit!

A földi ember reád bízza mindenét, amije csak van. Kezedben tartod az egész világ sorsát, az emberi élet alakulását, születéstől halálig, és azon túl. Esztendőről esztendőre a földbe hullajtott termés magjaival együtt elvetem a lélek földjébe azon reményemet, hogy te gondviselő Isten, mindig látod szükségeimet, nyomorúságaimat. Te gondoskodsz a mindennapi kenyérről. Te adsz erőt, hogy a befektetett munkát becsülettel, tisztességgel elvégezzem. Te adsz reményt, hogy ebben az évben is bő termést arathatok, és a munkám nem lesz hiábavaló.

Jó Atyám, az utóbbi idők jelei nyugtalanná tesznek engem: egyre több az árvíz-sújtott terület, a katasztrófák száma növekedik. Aggodalmaskodom, hogy mikor fogja az én házamat, földemet is semmivé tenni a megállíthatatlan víztömeg. Csak abban bízom, hogy szereteted nem nézi bűneimet, és ítélő kezeiddel nem sújtod ezt a települést, hanem megóvsz engem a katasztrófától. Ó, add, kegyes Isten, hogy békében maradjak, és ne „sírva arassak", ahogy igéd mondja. Nem kérek sokat tőled, csak annyit, amire szükségem van a mindennapi léthez. „A mi kezünknek munkáját tedd állandóvá bennünk". Ámen

Forrás: Reformtus Imádságoskönyv