2012-03-01 16:29:52• hírek • Póti Orsolya

Tavaszi hangulat a polgármesteri hivatal galériájában

A karnevál, ez elmúló tél és az érkező tavasz hangulatát keltette a március elsején rendezett tavaszi fesztivál, és az ennek keretében nyílt képzőművészeti tárlat. A kiállítás több mint száz alkotással várja a művészetkedvelőket Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal Galériájában.

Tavaszi fesztivál keretében képzőművészeti kiállítást szervezett a Szatmári Alkotóház Képzőművészek Egyesülete és a Szatmári Művészeit Iskola.

A fesztivál zongorajátékkal vette kezdetét, a dalt követően pedig Gergely Csaba az Alkotóház Képzőművészek Egyesületének elnöke mondott köszöntőbeszédet.

A megnyitót a Művészeti Iskola diákjai tették hangulatossá: Hütter Dóra gitárszólót adott elő, Tallián Anna, Koncz Kriszta, Briana Tripon és Bogdan Bratos pedig klasszikus zongoraművekkel örvendeztették meg a közönséget.

A tárlat grafikákat, festményeket, szobrokat, velencei maszkokat és egyéb művészeti alkotásokat foglal magába - azaz 27 kiállító 119 alkotását. Az érdeklődők a következő művészektől tekinthetnek meg alkotásokat: Bakos Károly,  Chereches Alexandra, Ciobotru Tamara, Dan Gheorghe, Dorogi Béla, Dragos Vasile, Dulányi Ági, Gergely Csaba, Erli Tünde, Horia Mihai Corman, Jenei Gréta, Keresztesi Monica, Kótér László, Lakatos ?iklós, Moldovan Christina, Nicoara Stefania, Nyárádi Enikő, Pastor Mihaela, Sabau Maria, Podolyák Vilmos, Salajan Catalin, Szodoray Parádi Hajnalka, Talpos Erzsébet, Tent Aurel, Tillinger István és Vidami Klára.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: