2013-01-30 16:54:23• hírek • Póti Orsolya

Nőtt a Caritas Szervezet kedvezményezettjeinek száma

Évértékelő sajtótájékoztatót tartott a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezetősége január 30-án. Mint megtudtuk, a szervezet kedvezményezettjeinek száma 2012-ben meghaladta a nyolcezret.

Löchli Tünde Terézia igazgatónő szerint jó évet zárt a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, hiszen az elmúlt évben is sikerült biztosítani szolgáltatásaikat mindazoknak a rászorulóknak, akik számítottak ezekre. Ugyanakkor oda kellett figyelni arra, hogy milyen programot és hogyan szerveznek meg, hiszen naponta közel 1000 eurót költött a szervezet a rászoruló gyerekek és felnőttek élelmezésére.

A 2012-es év az aktív öregedés és generációk közötti szolidaritás éve volt, ezért a hagyományos programok mellett, elsősorban erre a témára fektette a hangsúlyt a szervezet. Az aktív öregedés évének jegyében számos rendezvényre került sor a Szatmárnémeti Reménység Központban, előadást tartottak az időskori demencia kapcsán és Béltek település önkormányzatával is sikerült 10 évre szerződést kötni, melynek értelmében házi gondozást vehetnek igényben az ott élők.

A Szatmári Caritas Szervezetnek számos akciója és tevékenysége volt tavaly is, ezek közül sikeresnek bizonyult a Szakmai Nap, a Nyílt Napok rendezvénysorozat, a karitatív célú divatbemutató, a szervezet Önkéntes Központjának 10 éves fennállása alkalmából szervezett ünnepség, valamint az „Interkulturalitás - értékek továbbvitele interkulturális összefüggésben. Következmények a felnőttoktatás szempontjából" elnevezésű projekt keretében megrendezett találkozó.

Dr. Kósa Attila, a szervezet szociális vezetője a kedvezményezettek számáról és az éves költségvetésről számolt be a sajtó képviselőinek.

„Nagy örömünkre a Szatmári Caritas Szervezet kedvezményezettjeinek száma évről évre növekedést mutat. Míg 2010-ben 6958 volt a kedvezményezettek száma, 2011-re ez a szám már 7275-re emelkedett, jelenleg pedig 8023 olyan személyt tartunk nyilván, akik igénybe veszik valamelyik szolgáltatásunkat" - mondta el Kósa.

A 8023 kedvezményezettből az elmúlt évben 2837 személy igényelte a szervezet szociális támogatási szolgáltatásait, 3186-an kapcsolódtak be a gyerekeknek és fiataloknak szánt nevelési programokba, 260-an igényelték a fogyatékossággal élők számára kínált szolgáltatásokat és a szervezet munkatársai 1250 idős számára nyújtottak különféle szolgáltatásokat.



Egyébként a Szatmári Egyházmegyei Szervezet égisze alatt összesen 38 intézmény működik, melyek közül 2012-ben kiemelt látogatottságnak örvendett a Szatmárnémeti Integrációs Központ és a Szociális és Szakmai Forrásközpont, a Drogprevenciós és Tanácsadó Iroda, a Reménység Központ és a Szent Jakab Idős-napközi.

Kósa továbbá elmondta: a szervezet bevételének nagy része különféle adományokból, pénzadományokból és támogatásokból áll, melynek 50 százalékát a szociális szolgáltatások megvalósítására fektette be a Caritas az elmúlt évben.

Végezetül Löchli Tünde megjegyezte, hogy a 2013-as év az európai állampolgárok éve, amelynek jegyében különféle olyan akcióra és rendezvényre kerül sor, amelyek keretében az emberek jogairól tájékoztatják majd az érdeklődőket.

A szervezet mottója egyébként erre az évre: A Caritas szeretet. A közösség erő."

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: