2011-11-01 15:23:35• hírek • Szatmar.ro

Tataran „természetesen” ismét megnyerte a bajnokságot

Nem kellett sokat várni az első hazai aranyéremre a Szatmárnémetiben sorra kerülő U17-es országos párbajtőr bajnokságon: Amalia Tataran a várakozásoknak megfelelően nem talált legyőzőre.

Győzelme már csak azért sem számít meglepetésnek, mert idén már a legjobbnak bizonyult az U20-as korosztályban és az U23-sok között is fel tudott állni a dobogó legalsó fokára. A Sporklub párbajtőrözője a fináléban a craiovai Constantina Cezarával csapott össze, aki idén szintén nyert már egy bajnoki címet, méghozzá az U15-sök kezőnyében.

A két lány egy végletekig kiélezett csatát vívott egymással, szinte végig fej-fej mellett haladtak. Először akkor alakult ki „komolyabb" különbség közöttük, amikor Tataran „elhúzott" 11-9-re. Sőt, a craiovai lány 12-11-re vezetett is, ám ezt követően Tataran négy tust vitt be zsinórban és elhódította az aranyérmet.

Amalia Tataran a dobogó legtetején

A 35 fős mezőnyben még két szatmári jutott be a nyolcas döntőbe, Bianca Oros a 6., Sandra Pop pedig a 7. lett. A Sportklub többi párbajtőrözője közül Stepper Evelin a 10., Nagy Csilla a 11., Oana Dragusin a 12., Teodora Coste a 18., Veres Gréta a 19., Katona Réka a 25., Nagy Tamara a 26., Teodora Drăguşin pedig a 32. lett. Indult két tőröző is, Buier Regina a 17., Magyar Petra pedig a 20. helyen zárt.

Pástra lépett továbbá a Sportlíceum két vívója is, Illyés Júlia a 27., Medgyesi Márta pedig a 31. pozícióban zárt.

Az ob-n szerdán a csapatversenyt rendezik meg, a Sportklub két együttest indít, az elsőt Tătăran, Veres, Oana Drăguşin, és Oros alkotja, a másodikban pedig Stepper, Pop, Teodora Dragusin és Coste kap lehetőséget.

Csütörtökön a fiúk egyéni, pénteken pedig a csapatversenyét rendezik a Csipler Sándor Vívóteremben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: