2010-12-14 16:20:11• hírek • Szatmar.ro

Tataran Szatmár legjobbja

Már csak alig több, mint két hét van hátra a 2010-es esztendőből, így hát nem csoda, hogy a Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság (MSII) az ilyenkor szokásos módon ismét megválasztotta Szatmár megye legjobb sportolóját. Érdekesség, hogy a díj „sportágon belül maradt", mivel a tavalyi első Simona Deac után idén a szintén párbajtőröző Amalia Tataran végzett az első helyen. Talán nem véletlen, hogy mindkettejük Csiszár Ferenc szakmai irányítása alatt érdemelte ki az elismerést.

A megyei sportolóinak teljesítményét mellesleg a szakminisztérium által meghatározott pontszámítási rendszer alapján értékelték, még akkor is, ha azt több szakember is kifogásolta. A szaktárca rendelkezése szerint nem vehették ugyanis figyelembe például a Román Kupában elért eredményeket, a csapatsportokban pedig mindenki pontszáma annyi felé osztódott, ahányan az adott sportágban egy csapatban szerepelhetnek.

Az MSII döntése alapján létrehoztak egy-egy öt nevet tartalmazó csoportot az olimpia illetve a nem olimpiai sportágakban szereplők szétválasztására, az erre felkerülő sportolók pedig pénzjutalomban részesülnek majd, összesen 10.000 lejt oszthat szét az intézmény.


Az MSII a pontokat számolgatja
Az MSII a pontokat számolgatja


Minden vita ellenére Tataran elsősége senki számára nem okozott komolyabb meglepetést, diadala borítékolható volt. Ezt elsősorban remek nemzetközi eredményeinek köszönhette, hisz ne feledjük, hogy a Bakuban megrendezett kadett világbajnokságon a harmadik helyen végzett, aminek köszönhetően részt vehetett az első alkalommal megrendezett Ifjúsági Olimpiai Játékokon.

Érdekesség, hogy a dobogó mindhárom fokára egy-egy hölgy állhatna fel (amennyiben létezne ez a dobogó), hisz Amalia mögött a Nagykárolyi Karate két karatékája, Maurer Krisztina és Ernyi Kinga végzett a második és a harmadik helyen. ŐK egyaránt világbajnoki címet szereztek junior illetve kadett korosztályban.

Szatmár megye legjobbjai, top 10 (zárójelben a sportág, a klub, az edző és az eredmények):
1. Amalia Tătăran (párbajtőröző, Szamárnémeti Sportklub, Csiszár Ferenc, egyéniben kadett és junior országos bajnok, a kadett csapattal országos bajnok, a junior csapattal 2. az ob-n, egyéniben 3. a kadett világbajnokságon, csapatban ötödik a szingapúri ifjúsági olimpián) - 73 pont;

2. Maurer Krisztina (SKDUN-karatézó, Nagykárolyi Karate Do BFKS, Fazekas György, egyéniben első, csapatban második a junior világbajnokságon) - 53,13 pont;

3. Ernyi Kinga (SKDUN-karatézó, Nagykárolyi Karate Do BFKS, Fazekas György, két első hely, két második hely, és egy ötödik hely a kadett világbajnokságon) 51,88 pont;

4. Alexandru Sorin (WKC-karatézó, Szatmárnémeti Zanshin, első a felnőtt Európa-bajnokságon) - 50 pont;

5. Fazekas Orsolya (SKDUN-karatézó, Nagykárolyi Karate Do BFKS, Fazekas György, egyéniben második, harmadik és ötödik az ifjúsági világbajnokságon, csapatban második) - 49,13 pont;

6. Marian Halas (cselgáncsozó, Szatmárnémeti Fusle Security/Nagyváradi Liberty, első az országos bajnokságon és az Európa Kupán, második a Balkán-bajnokságon, harmadik a földharc ob-n, harmadik csapatban az Európa-bajnokságon) - 38,39 pont;

7. Loredana Bilan (rádióamatőr, Sky Lark, Kujbus József és Oláh Szabolcs, hatszoros országos bajnok egyéniben és csapatban a különböző kategóriákban, második a Balkán-bajnokságon) - 35,63 pont;

8. Nagy Attila (atléta, Szatmárnémeti Sportklub, Fülöp György, felnőtt és ifjúsági országos bajnok 400 méter gáton, hétpróbában az ifiknél első lett az ob-n, harmadik az ob-n a 4x400 méteres gátfutásban a Kolozsvári CSM csapatával) - 35 pont;

9. Sámel Lóránd (cselgáncsozó, Szatmárnémeti Unio, Terely Mihály, junior és ifjúsági országos bajnok, az ifiknél Balkán-bajnok, első a junior Európa Kupán) - 28 pont;

10. Bartincki Attila (SKDUN-karatézó, Nagykárolyi Karate Do BFKS, Fazekas György, első a kadett világbajnokságon) - 27,50 pont.

Pontokat kaptak még a következők:
11. Véber Mihály (repülőmodellező) - 27.00 pont;

12. Tróba Albert (fogyatékos sportoló, tekéző) - 26,63 pont;
13. Maria Bilan (rádióamatőr) - 22,63 pont;
14. Cristian Lăpuştea (karatézó) - 20 pont;
15. Mészáros Mihály (rádióamatőr) - 19,38 pont;
16. Adrian Pop (párbajtőröző) - 18,75 pont;
17. Oláh Marcel (rádióamatőr), 16,63 pont;
18. Berki Zsolt (birkózó) és Bezsera Máriusz (karatézó) - 15 pont;
20. Bertók Csaba (repülőmodellező) - 14,38 pont;
21. Nagy Andrea (rádióamatőr) - 13,13 pont;
22. Pándi Karola (cselgáncsozó) - 12,50 pont;
23. Gheorghe Nistea (atléta) - 12 pont;
24. Bartincki Yvett (karatézó) - 10,63 pont;
25. Hajbók Róbert (sakkozó) - 10,50 pont;
26. Kaszó Márk (karatézó) - 10 pont;
27. George Săvianu (birkózó) - 8.80 pont;
28. Bács Máté (karatézó) - 6,88 pont;
29. Simona Stan (sportrepülő) - 6 pont;
30. Rus Irina Florentina (ökölvívó) és Alexandru Pipernea (karatézó) - 5 pont.

Olimpia sportágak, top 5:
1. Amalia Tătăran; 2. Marian Halas, 3. Nagy Attila, 4. Sámel Lóránd, 5. Pop Adrian (párbajtőröző)
Nem olimpiai sportágak: 1. Maurer Kristina, 2. Ernyi Kimga, 3. Alexandru Sorin, 4. Fazekas Orsolya, 5. Loredana Bilan.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: