Tatár Csillának öt évig kellett terápiára járnia

Állja az élet erőpróbáit, és minden fronton bizonyít Tatár Csilla. A csinos tévés nem tagadja, tíz éve még szakemberhez fordult lelki problémáival, de már régen túljutott a nehézségeken, és családanyaként újra kivirult. Hamarosan a TV2-n induló Csak show és más semmi című műsorban tér vissza a képernyőre.

Mostanában a gyereknevelés, a tévézés és a sport mellett alig van szabad perce, de élvezi a pezsgést és ragyog a boldogságtól.

Tényleg be vannak táblázva a napjai?

Tatár Csilla: Igen, és nem csak a mai. Ráadásul most oviszünet is van, így kevesebb szabad órába próbálom besűríteni a teendőket, amelyből most van bőven.
 

Kezdjük a munkával! Szerepel majd a TV2 új műsorában. Milyen érzés volt, amikor megkeresték a feladattal?

Tatár: Éppen a félmaratonra készültem, az számomra fontos hét volt a megméretés szempontjából. Így amikor a kreatív producer, Németh Ádám mondta, a műsor sportos és teljesítményorientált, elkezdett érdekelni. Korábban ez az érzés sosem fogott el, amikor más műsorokkal megkerestek.
 

Aztán igent mondott az egyik legextrémebbre...

Tatár: Meg is leptem magam, de másokat is. Sokan felhúzták a szemöldöküket, amikor megláttak a promófilmben. De imádom a határaimat feszegetni, ha küzdeni kell, szeretek valamilyen cél felé haladni, új dolgokat kipróbálni. Motivál, hogy képes lehetek olyasmire, amit eddig nem tudtam magamról. Eddig két ilyen momentum volt az életemben, a szülés és a félmaraton. Mindkét nagy pillanatban büszke voltam magamra, megcsináltam valamit, amit korábban a földtől elrugaszkodott, lehetetlen küldetésnek tartottam.
 

Megtudjuk a műsorban, milyen amikor Tatár Csilla megijed vagy nagyon örül?

Tatár: Félek is ettől. Nagy tanulási folyamat lesz, hogyan fejezzem ki az érzéseimet a színpadon, és engedjem el magam. De valahol el kell kezdeni.
 

Nyitott más extrém dolgokra is, mint az ejtőernyőzés vagy a bungee jumping?

Tatár: Kizárt! Nem őrültem meg, féltem az életem. Nem csinálok semmi olyat, amiben megsérülhetek, nem vagyok vakmerő. Most, hogy belegondolok, olyan, mintha pszichológusnál ülnék, és azt elemezném, ilyen félelmekkel miért hoztam meg a döntést.
 

A férje, Balázs mit szólt hozzá?

Tatár: Minden olyan döntés előtt, amikor bizonytalan vagyok, hozzá fordulok, mert nagyon jól ismer. Ha kicsit is megbillentette volna a fejét, hogy ő ebben nem biztos, nem vállalom el. De nem tette...
 

Pedig nagy áldozatokkal jár a feladat, kevesebbet lehet együtt kisfiával.

Tatár: Valóban. Eddig mindent alárendeltem Milánnak, úgy intéztem a teendőim, hogy minél többet legyünk együtt. Én akartam így, neki nem lett volna rosszabb akkor sem, ha anyukám vagy a bébiszitter hozza el az oviból. De azt éreztem, ez az én feladatom, nekem kell megcsinálni, a fiam engem vár, nem csalódhat bennem. Persze dönthettem volna úgy is, háztartásbeli leszek, de nekem óriási szükségem van másfajta munkára is, szeretem a hivatásomat. Persze az egyensúlynak ki kellett alakulnia. Emlékszem, mennyi feszültség volt bennem, amikor a szülés után szinte rögtön visszamentem dolgozni. Megnyugvást adott, hogy úgy éreztem, révbe értem, mert anya vagyok. Ám óriási fejtörést okozott, hogy nem tudtam a munkahellyel, gyerekkel és a magammal kapcsolatos elvárásoknak jól összehangolva megfelelni.

A cikk folytatásáért keresd fel a Blikk.hu oldalát.