2014-04-01 10:42:02• hírek • Kocsis Zoltán

Tasnádi ex-zsaru állt a bűnszervezet élén

Kilenc személyt helyeztek előzetes letartóztatásba és a harmincat is meghaladja azoknak a száma, akik ellen eljárást indítottak annak a gazdasági bűncselekmény-sorozatnak az ügyében, amelyben pénteken 33 házkutatást tartottak hat megyében és a fővárosban. A vizsgálat szerint a szervezet egyik vezetője egy tasnádi ex-rendőr.

Amint arról a Szatmár.ro is beszámolt március 28-án, pénteken Szatmár, Szilágy, Bihar, Hunyad, Dolj és Prahova megyékben, valamint Bukarestben összesen harminchárom házkutatást tartottak a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT), a rendőrség és a csendőrség munkatársai. Az akció célpontja egy gazdasági bűncselekménnyel vádolt csoport, amely a vád szerint fantomcégek létrehozásával és működtetésével mosott tisztára adócsalásból és sikkasztásból származó pénzeket.

A csoport módszere az volt, hogy rossz anyagi helyzetben lévő vagy kevéssé tájékozott embereket vettek rá arra, hogy a nevükön cégeket alapíthassanak. Miután ez megtörtént, bankszámlát nyitottak, bankkártyát készíttettek, amiken keresztül aztán gyorsan jelentős összegeket vettek ki a fantomcégek számláiról.

A legtöbb személyt Tasnádon verbuválták. A hétfőn Zilahon megtartott sajtótájékoztatón Dan Budusan, a Szilágy megyei DIICOT főügyésze ismertetett egy esetet, amely szerint egy tasnádi garázsban, havi 127 lejnyi szociális segélyből élő hajléktalan nevében hoztak létre egy céget. Egy hónap elteltével, amikor a hatóság vizsgálódni kezdett az ügyben, a céget gyorsan „eladták" egy debreceni hajléktalannak.

Az, hogy a több megyét érintő ügynek Tasnád az egyik központja nem meglepő, hisz a bűnszervezet egyik vezetője, mondta Budusan a zilahi sajtótájékoztatón, egy tasnádi ex-zsaru, név szerint Pavel Nicoara.

A DIICOT tájékoztatása szerint a nyomozást 2012-ben kezdték el a Pénzügyőrség jelentését követően. A jelek szerint a csoport 2010 óta működik és összesen 5 millió euróval kurtította meg az államkasszát. Zilahon egyelőre kilenc személyt helyeztek 30 napos előzetes letartóztatásba, ám összesen közel 33 személy ellen folyik vizsgálat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: