2017-11-24 00:40:37• hírek • Kocsis Zoltán

Tartalékolt és kikapott a FCSB Plzenben

Három győzelem és egy döntetlen után azzal a tudattal utazott a FCSB Plzeňben, hogy egy döntetlennel nem csak továbbjutása, de csoportelsősége is biztossá válik. Nicolae Dica vezetőedző kísérleti csapatot küldött a pályára, amelyben több olyan játékos is lehetőséget kapott, akik az utóbbi időben kevesebbet játszhattak.

A kapuban pedig debütálhatott a mindössze 18 éve Andrei Vlad, aki csapata egyik legjobbjának bizonyult. Ám hiába védett jól a fiatal hálóőr, ha csapattársai a védelemben rendre cserben hagyták. Példaértékű a csehek második gólja, amikor Vlad előbb bravúrral védett, a labda Tomas Horava elé került, aki 17 méterről zavartalanul bombázhatott kapura. A lövésbe Jan Kopic beletette a fejét, így az ő neve került a statisztikákba gólszerzőként.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, amelyben mindkét csapat előtt akadt több kisebb-nagyobb gólszerzési lehetőség. A vendégek részéről elsősorban Denis Alibec volt aktív, ám ezúttal is igazolta: mély gödörben van formája. A szünet után hiába küldött be több alapembert is Dica, a csehek egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a végig ingatag román védelemre, amely aztán csődöt is mondott. Még a szünet előtti percekben Gabriel Enache becsúszva mentett a gólvonalról, a 49. percben azonban Milan Petrzela megszerezte a vezetést. Majd jött Kopic fejese.

A G csoport másik meccsén Vécsei Bálint gárdája, a Lugano fogadta Korhut Mihály klubját, a Hapoel Beer-Sevát, a meccset mindkét magyar légiós végigjátszotta. A találkozót a svájciak nyerték 1-0-ra, viszont így sem juthatnak a legjobb 32 közé, miként a vesztes izraeli ellenfele sem, mivel a FCSB és a Plzen már biztos továbbjutó. Ahhoz, hogy a bukarestiek a csoport élén maradjanak, az utolsó fordulóban meg kell(ene) verjék a Luganót.

Kiesett mindkét magyar érdekeltségű német csapat, ráadásul mindkettejük sorsa az Ibériai félszigeten pecsételődött meg: a Dárdai Pál edzette Hertha a spanyol Athletic Bilbao otthonában kapott ki 3-2-re, míg a Szalai Ádámot hosszú sérülése után csereként bevető Hoffenheim a portugál Braga vendégeként vérzett el. Szalait ráadásul az ellenfele megütéséért ki is állították a ráadás perceiben.

Az est során a Lyon az Apollon Limasszol ellen aratott kiütéses, 4-0-ás győzelmet, a Milan pedig az Austria Wient küldte haza 5-1-gyel. A legnagyobb verést mégis az Everton szenvedte el, amelyet hazai pályán gázolt el az Atalanta 5-1-re.

A ötödik forduló kora esti találkozóin öt klub - a Salzburg, a Viktoria Plzen, az Östersund, a Nice és a Real Sociedad - biztosította be a továbbjutását a tavaszi folytatásra. Az esti összecsapásokon a Braga, a Partizan Beograd, az AC Milan, az Atalanta és az Olympique Lyon jutott tovább csoportjából.

Európa Liga, csoportkör, 5. forduló:

A csoport:
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Slavia Praha (cseh) 0-2 (0-1)
Korábban:
Asztana (kazah)-Villarreal (spanyol) 2-3 (1-1)
 Az állás: 1. (és továbbjutott) Villarreal 11 pont, 2. Slavia Praha 8, 3. Asztana 7, 4. Makkabi Tel-Aviv 1

B csoport:
Partizan Beograd (szerb)-Young Boys (svájci) 2-1 (1-1)
Skenderbeu (albán)-Dinamo Kijev (ukrán) 3-2 (1-1)
 Az állás: 1. (és továbbjutott) Dinamo Kijev 10 pont, 2. (és továbbjutott) Partizan Beograd 8, 3. Skenderbeu 5, 4. Young Boys 3

C csoport:
Ludogorec (bolgár)-Basaksehir (töröki) 1-2 (0-2)
Braga (portugál)-Hoffenheim (német) 3-1 (1-0)
 Az állás: 1. (és továbbjutott) Braga 10 pont, 2. Ludogorec 8 pont, 3. Basaksehir 5, 4. Hoffenheim 4

D csoport:
AEK Athén (görög)-Rijeka (horvát) 2-2 (1-2)
AC Milan (olasz)-Austria Wien (osztrák) 5-1 (3-1)
 Az állás: 1. (és továbbjutott) AC Milan 11 pont, 2. AEK Athén 7, 3. Austria Wien 4, 4. Rijeka 4

E csoport:
Olympique Lyon (francia)-Apollon (ciprusi) 4-0 (2-0)
Everton (angol)-Atalanta (olasz) 1-5 (0-1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Atalanta 11 pont (13-4), 2. (és továbbjutott) Olympique Lyon 11 (11-3), 3. Apollon 3, 4. Everton 1

F csoport:
Sheriff Tiraspol (moldovai)-Zlín (cseh) 1-0 (1-0)
Korábban:
Lokomotiv Moszkva (orosz)-FC Köbenhavn (dán) 2-1 (1-1)
 Az állás: 1. Sheriff 9 pont, 2. Lokomotiv Moszkva 8, 3. FC Köbenhavn 6, 4. Zlín 2

Korábban:
G csoport:
Plzen (cseh)-FCSB (román) 2-0 (0-0)
Lugano (svájci)-Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1-0 (0-0)
 Az állás: 1. (már továbbjutott) FCSB 10 pont, 2. (már továbbjutott) Viktoria Plzen 9, 3. Lugano 6, 4. Hapoel Beer-Seva 4

H csoport:
1. FC Köln (német)-Arsenal (angol) 1-0 (0-0)
BATE Boriszov (fehérorosz)-Crvena zvezda (szerb) 0-0
 Az állás: 1. (már továbbjutott) Arsenal 10 pont, 2. 1. FC Köln 6 (7-7), 3. Crvena zvezda 6 (2-2), 4. BATE Boriszov 5

I csoport:
Salzburg (osztrák)-Vitoria Guimaraes (portugál) 3-0 (2-0)
Konyaspor (török)-Olympique Marseille (francia) 1-1 (0-0)
 Az állás: 1. Salzburg (már továbbjutott) 11 pont, 2. Olympique Marseille 7, 3. Konyaspor 5, 4. Vitória Guimaraes 4

J csoport:
Athletic Bilbao (spanyol)-Hertha BSC (német) 3-2 (1-2)
Östersund (svéd)-Zorja Luhanszk (ukrán) 2-0 (1-0)
Az állás: 1. (már továbbjutott) Östersund 10 pont, 2. Athletic Bilbao 8, 3. Zorja Luhanszk 6, 4. Hertha BSC 4

K csoport:
SS Lazio (olasz)-Vitesse (holland) 1-1 (1-1)
Nice (francia)-Zulte Waregem (belga) 3-1 (2-0)
 Az állás: 1. (már továbbjutott) Lazio 13 pont, 2. (már továbbjutott) Nice 9, 3. Zulte Waregem 4, 4. Vitesse 2

L csoport:
Rosenborg (norvég)-Real Sociedad (spanyol) 0-1 (0-0)
Zenit (orosz)-Vardar (macedón) 2-1 (2-0)
 Az állás: 1. (már továbbjutott) Zenit 13 pont, 2. (már továbbjutott) Real Sociedad 12, 3. Rosenborg 4, 4. Vardar Szkopje 0

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: