2009-04-04 12:09:37• hírek • MTI

Tart a NATO-csúcs

Átvonultak szombat reggel a jubileumi NATO-csúcstalálkozón részt vevő állam- és kormányfők a Rajna partjának német oldalán fekvő Kehlből a franciaországi Strasbourgba.

A delegációk Angela Merkel német kancellár kíséretében a német oldalról indultak el a két várost összekötő hídon, amelynek közepén a csúcs másik házigazdája Nicolas Sarkozy francia elnök fogadta a vendégeket. Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel oldalán haladt a többi NATO-tagállam csúcsvezetőinek élén. A séta jelképértékű volt: a híd közepén megejtett kézfogással ünnepelték meg a NATO-tagországok állam- és kormányfői, hogy Franciaország visszatért a katonai szövetség parancsnoki szervezetébe.

Az ünnepség csaknem egyórás késéssel kezdődött Silvio Berlusconi miatt, mert az olasz kormányfő hosszasan telefonált, és megvárakoztatta a vörös szőnyegen várakozó házigazdát, Angela Merkel kancellárt. Berlusconi rövid ideig még a hídon is fülére szorított mobiltelefonnal sietett a menet után, de a híd közepén tartott "családi fotózást" lekéste. Természetesen azonnal megindultak a találgatások, hogy mi lehetett annyira fontos az olasz miniszterelnöknek. Egyesek olasz belpolitikai válságra tippeltek, mások családi összezördülést sejtettek, de voltak olyan vélemények is, hogy Berlusconin szokásos feltűnési viszketegsége lett úrrá.

Az olasz hírügynökség értesülése szerint azonban a miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel beszélt telefonon a távozó NATO-főtitkár utódja ügyében.

Az újságíróknak feltűnt az is, hogy Merkel meglehetősen hűvösen fogadta Abdullah Gül török elnököt. Míg más állam- és kormányfőkkel mosolyogva fényképezkedett a kölcsönös üdvözlés után, Gül mellett komoly arccal állt. Elemzők ezt annak tudták be, hogy diplomáciai források szerint előző este Törökország megakadályozta az Egyesült Államok, Németország és Franciaország jelöltjének, Anders Fogh Rasmussen dán liberális miniszterelnöknek a kinevezését a NATO-főtitkári posztra.
Az állam- és kormányfők sétája alatt a francia légierő gépei mélyrepülésben szálltak el "a két part hídja" felett, a francia nemzeti színeket megjelenítő kék-fehér-vörös csíkot húzva maguk után. A francia oldalra átérve a csúcs részvevői katonai tiszteletadás mellett a NATO elesett és sebesült katonáira emlékeztek. Csak Afganisztánban 1000 katona vesztette életét az észak-atlanti szövetség ottani missziójának kezdete, 2001 óta.

A 28 tagállam állam- és kormányfői - a francia oldalon megrendezett újabb közös fényképezkedés után, ahol már Berlusconi is jelen volt - együtt sétáltak tovább a hivatalos tanácskozás színhelyére. 

Péntek este a tagállamok állam- és kormányfői, valamint a külügy- és védelmi miniszterek Baden-Badenben folytattak tanácskozást munkavacsora keretében. A szervezet megalakulásának 60. évfordulójára eső csúcstalálkozó kettős helyszínével a katonai szervezet a II. világháború utáni német-francia megbékélés jelentőségét akarja hangsúlyozni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: