2016-12-15 09:31:32• hírek • MTI

Programja érvényesítéséhez keres partnereket az RMDSZ

Politikai programja érvényesítéséhez keres partnereket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az esetleges kormányzati szerepvállalás ügyében azonban még nem kíván állást foglalni, mert semmilyen megkeresést, felkérést nem kapott a vasárnapi választásokon győztes Szociáldemokrata Párttól (PSD) - közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán.

A szövetség vezetője azt követően nyilatkozott a magyar közmédiának, hogy az RMDSZ küldöttsége Klaus Iohannis államfővel tárgyalt, aki előzetes egyeztetésre hívta hivatalába a parlamenti pártokat. Az államfő meghívásának sem a PSD, sem szabadelvű szövetségese, az ALDE nem tett eleget, arra hivatkozva, hogy a választások végeredményének ismerete és a parlamenti mandátumok elosztása előtt az elnöknek szerintük nincs alkotmányos alapja kormányalakítási konzultációt kezdeni.
Az RMDSZ a kisebbségi jogok korrekciójához kér támogatást a román pártoktól, hogy ne értelmezés kérdése legyen az anyanyelv használata, a kétnyelvű feliratozás, és a magyar érdek is jelenjen meg az alkotmányos vagy közigazgatási reformnál - mutatott rá Kelemen Hunor.

Arra a kérdésre, hogy nyitottak-e kormánykoalícióra lépni a PSD-vel, Kelemen Hunor azt mondta: nem kapott semmilyen megkeresést és nem kíván beszélni olyasmiről, ami nem történt meg. Az RMDSZ elnöke korábban elmondta: telefonon gratuláltak egymás választási eredményéhez Liviu Dragneával, a PSD elnökével, de "az egyszerű udvariassági gesztus" alkalmával nem volt szó a koalíciós együttműködés lehetőségéről.

A megerősödött, hat százalékot meghaladó RMDSZ elnöke azt sem akarta részletezni, milyen feltételeket támasztana az RMDSZ az esetleges koalíciós együttműködéshez, arra hivatkozva, hogy nem kíván a sajtón keresztül üzengetni.
"Mi mindig nyitottak voltunk a párbeszédre, soha nem zárkóztunk el attól, hogy különböző politikai konstrukciókat támogassunk, azok része legyünk, de még túl korai arról beszélni, ki lesz a többség, milyen lesz a többség" - összegezte Kelemen Hunor.

Korábban a román sajtó előtt azt is elmondta: egyetért Klaus Iohannis államfővel abban, hogy a törvényeket be kellene tartani, de nem csak azt a - jogerősen elítélt Dragnea miniszterelnöki kinevezését akadályozó - törvényt, amely szerint a kormánytagoknak nem lehet priuszuk, hanem azokat a törvényeket is, amelyek a kisebbségek oktatási jogait és anyanyelvhasználatát garantálják.

Az elnöki hivatalban rendezett konzultáción Raluca Turcan, a választásokon 20 százalékos eredményt elért jobbközép Nemzeti Liberális Párt ideiglenes elnöke közölte, a PNL ellenzékbe készül, nincs abban a helyzetben, hogy a miniszterelnök-jelölt személyére javaslatot tegyen.

A voksok csaknem 9 százalékát megszerző, idén alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR)  elnöke, Nicusor Dan az államfővel folytatott megbeszélésük után elmondta: PSD körül alakuló kormányt nem támogatnak, és elfogadhatatlannak tartják, hogy Románia kormányfője egy jogerősen elítélt politikus legyen.

Traian Basescu volt államfő, az ötszázalékos parlamenti küszöböt alig meghaladó Népi Mozgalom Pártjának (PMP) elnöke azt mondta: bármilyen PSD-ellenes összefogásban partner, akár kormányon, akár ellenzékben.
A bukaresti kormányalakítási tárgyalások várhatóan jövő héten, az új parlament megalakulása után folytatódnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: