2016-11-27 16:14:27• hírek • Választási hirdetés

Tapasztalt szakemberekre van szükségünk

Megvalósítható stratégiákban kell gondolkodnia minden közigazgatásban dolgozó, felelős vezetőnek, vallja Gaman Mihai, Pusztadaróc község polgármestere, képviselőjelölt. Az RMDSZ egyik legtapasztaltabb polgármestere 1996-ban kezdte el az önkormányzati munkát a községben, azóta folyamatosan a hatodik mandátumát tölti Pusztadaróc élén.

Pusztadarócon és a hozzá tartozó településeken húsz évvel ezelőtt szinte semmilyen infrastruktúra nem volt: nem volt közvilágítás, a járható utaktól vagy ívóvízhálózattól pedig nagyon messze állt a község. „Megfelelő stratégiával elkezdtük az utcák lekövezését, a közvilágítási hálózat bővítését, majd a vízhálózat kiépítését, illetve az iskolai, óvodai épületek felújítását, de beszélhetnénk az egészségügyi központok korszerűsítséséről, a sportpálya kiépítéséről és az utak leaszfaltozásáról. Ahhoz azonban, hogy egyre jobban ki tudjuk használni a forrásokat, egy alaposan átgondolt stratégia elengedhetetlen. A 2012 és 2016 közötti mandátumomban pédául négy millió eurót pályáztunk meg sikeresen"- magyarázza Gaman.

A közigazgatásban szerzett tapasztalata és pragmatikus személyisége teszi alkalmassá a parlamenti képviselői munkára is. Munkája során minden polgármester gyakran találkozik ellentmondásos törvényekkel, illetve rosszul megfogalmazott jogszabályokkal.  „Jelen pillanatban nagyon sok, hangsúlyozom nem mindenki, de nagyon sok olyan törvényalkotó van, akik nem érzik át a valóság pulzusát. Elméleti síkon bizonyára nagyon jók, de a gyakorlati munkához nem igazán értenek, saját törvényeiket nem próbálták meg még soha életbe ültetni, vagy ezek mentén dolgozni. Példaként említhetem a nemrégiben megjelent közbeszerzési törvényt, ami szétborzolta a közigazgatást, és amit nagyon sokan nem tudnak helyesen alkalmazni, hiszen rengeteg a félreértelmezhető rész benne. Ezt nem engedhetjük meg" - teszi hozzá a parlamenti képviselőjelölt.

Törvényalkotóként is a közigazgatásra vonatkozó jogszáblyokkal foglalkozna legszívesebben, hiszen ehhez ért a legjobban, sok éves tapasztalata mellett jogász képzettsége is alkalmassá teszi erre. „Arra kérek mindenkit, hogy december 11-én olyan csapatot válasszon, melynek tagjai tapasztalt szakemberek, mert csak az tud jó törvényt alkotni, aki saját bőrén érezte a rossz törvények hátrányait "- zárja beszélgetésünket Gaman Mihai.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: