2009-02-04 13:54:39• hírek • Ferenczi Noémi

Húsz új óvoda épül a megyében

A kormány az idén is folytatni kívánja az oktatási rendszer modernizálását, épületek felújítását illetve új épületek építését. A tervek szerint, Szatmár megyében húsz új óvodát építenek majd illetve négyet felújítanak.

Nem hivatalos források szerint, a nagymértékű infrastrukturális fejlesztéseket nem csak a tanuláshoz szükséges megfelelő körülmények megteremtése miatt szorgalmazzák, hanem a munkanélküliség csökkentése érdekében is, ugyanis ezzel sok vállalkozó kap majd megbízatást.

Kónya László főtanfelügyelő-helyettes a Szatmár.ro-nak elmondta, a tanfelügyelőségnek el kellett küldenie a minisztériumba a tavaly kiadott kormányrendeletek által kiutalt, de meg nem kapott összegekről szóló kimutatást. Ez az összeg körülbelül öt millió lej. Emellett, a már elvégzett munkálatokról, illetve a megkezdett, de különböző okok miatt be nem fejezett munkálatokról is összesítés kellett készüljön. Szatmár megyében jelenleg 25-30 tanintézmény épülete van félkész állapotban, pénzhiány és egyéb problémák miatt.

Folytatódik a tavaly meghirdetett program, melynek célja, hogy minden óvodás korú gyermek számára helyet kell biztosítani valamelyik megyebeli tanintézményben. Ennek keretében a normál program szerint működő óvodák bővítése és építése szerepel. A tervek szerint, a börvelyi, az udvari, a géresi és a avasfelsőfalui óvodát fogják felújítani. Vannak azonban olyan épületek, melyeket nem érdemes felújítani, ezért ezek helyett újat építenek összesen húsz településen: Apában, Szatmárnémetiben, Ombódon, Atyában, Ákoson, Gencsen, Csedregben, Tasnádon, Avasfelsőfaluban, stb.

Ezen épületek megépítését a kormány illetve az Európai Bank támogatásával finanszírozzák - tette hozzá Kónya.

Szatmárnémetiben az elmúlt évben több óvoda udvarát újították fel.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: