2012-01-10 15:52:41• hírek • Szatmár.ro

Tanúságot tenni a hétköznapokban

Január 10-én Szatmárnémetiben találkoztak az egyházmegye lelkipásztori munkatársai, hogy közösségben éljék meg feladataik szépségeit, örömeit, kihívásait.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye lelkipásztori munkatársait és a program iránt érdeklődő plébánosokat hívták egybe január 10-én kedden a Scheffler János Lelkipásztori Központba, hogy együtt töltve egy napot, gondolkodjanak el a világiak plébániai szerepvállalásán, az aktuális kihívásokon, és közösen tekintsenek előre.

Az őszinte megnyilatkozások, a személyes élmények megosztása után Ft. Egeli Ferenc püspöki titkár tartott témafelvezetőt, melyben a Misszió Éve apropóján a tanúságtételről beszélt. VI. Pál pápát idézve kiemelte, az emberek ma inkább a tanúk iránt érdeklődnek, mint a tanítók iránt, és ha a tanítókat követik, azért teszik, mert ők egyben tanúk is: nem csak mondják, hanem teszik is amit hisznek.

Ft. Egeli Ferenc kihangsúlyozta, a kor valóságában kell tanúságot tenni: „Az egyház kezdettől fogva a tanúságtevők egyháza volt. A mártír szó pontosan leríja a fogalmat, és sokan valóban az életükkel tettek tanúságot hitükről. De a kis dolgokban is, mindig a jelen útjait, módozatait kell megtaláljuk: hogyan tudjuk mi most tanúsítani azt, amit életünk alapjává tettünk, hogyan tudjuk az életünkben felmutatni hitünket, és ilyen módon meghívásképp az emberek elé tárni."

A témaindító után a résztvevők egy munkalap segítségével fejtették ki véleményüket a tanúságtétel hétköznapi, társadalomban megmutatkozó akadályairól, módszereiről, megvalósulási lehetőségeiről, majd elmondták ötleteiket a világiak aktív jelenlétéről a lelkipásztorkodásban. Mint kifejezték, fontosnak látják a találkozók folytatását, a meglévő munkatársak tapasztalatcseréjét, és erre építkezve új emberek megszólítását, bevonását.

A lelkipásztori munkatársak találkozója tehát a jövőben is megszervezésre kerül, évi kétszeri rendszerességgel teremtve meg a hátterét a világi személyek aktív plébániai szerepvállalásának, tevékenységének.Találkoztak a lelkészek munkatársai

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: