2010-04-19 16:16:03• hírek • Szatmár.ro

Tanulmányúton jártak

Szlovákiai és magyarországi tanulmányúton jártak a Szatmár-vidéki Kistérségi Egyesület képviselői.

A nyolc községből (Mikola, Pusztadaróc, Batiz, Lázári, Szatmárudvari, Szatmárpálfalva, Vetés, Szatmárhegy) és Sárközújlakról összesen 40 fős küldöttség utazott a szlovákiai Karszt Kistérságbe, illetve Tápiógyörgyére a hétvégén: a tanulmánykirándulás során megtekintették a két mikrórégió tevékenységét, valamint azokat a megvalósításokat, amelyeket a leader-program lehetőségeit kihasználva vittek véghez az ottaniak.

Szlovákiában többek között ellátogattak a „kemencés udvarba", ahol oda látogató túristák számára készülnek hagyományos ételek; de megízlelték a vidék talajsajátosságai miatt specifikusnak számító kistérségi bort is. Magyarországon a tápiógyörgyeiektől elsősorban a parkosításra, közterületrendbetételre vonatkozó pályázati tudnivalókat sajátították el.
A Szatmár vidéki Kistérségi Egyesület hétfőn tartotta a zárókonferenciáját annak a „kis leader"-projektnek, amelynek keretében elkészült az említett települések fejlesztési stratégiája - ennek alapján nyújtják majd be a „nagy pályázatot".

A leader-program keretében csak a fejlesztési stratégiákban szerelő beruházásokra igényelhető támogatás. A projektzárón előadást tartottak: Incze Zsuzsanna, Balogh Márton, Tőtös Annamária a Civitas Alapítvány részéről, és Csetnek Tímea.


A szatmárnémeti Astoria Szálló éttermében zárult a projekt
A szatmárnémeti Astoria Szálló éttermében zárult a projekt


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: