2019-05-08 14:33:51• hírek • Bede Emőke

Tanügyi vásárt szerveznek a megye több városában is

Az ember életében első alkalommal talán akkor kerül igazán komoly válaszút elé, amikor befejezve az általános iskolát döntenie kell a „hogyan továbbról". A tanügyminisztérium égisze alatt futó „Építem a jövőm" tájékoztató program keretein belül a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség ebben a kérdésben igyekszik segíteni a tanügyi vásárral.

A vásár során a Szatmárnémetiben és környékén működő valamennyi középiskola bemutathatja a 2019-2020-as tanügyi kínálatát a most végző általános iskolásoknak, azaz a nyolcadikosoknak és szüleiknek egyaránt. Az oktatási expó első állomása Szatmárnémeti lesz, ahol május 10-én 10 és 15 óra között fogadják a középiskolák standjai a leendő kilencedikeseket. Május 16-án a vásárt az Avasfelsőfaluban és környékén tanuló diákok is megtekinthetik, ahol a polgármesteri hivatal előtt lesznek majd felállítva a standok, a kezdés időpontja ez alkalommal is 10 óra. Egy nappal később, azaz május 17-én pedig Nagykároly kerül sorra, ahol az eseménynek az Amfiteátrum ad majd otthont. Ide a diákokat ugyancsak 10-től várják majd a szervezők.


Ezzel párhuzamosan a tanfelügyelőség és a középiskolák informatív szórólapokat is összeállítottak, melyeket a helyszínen megjelenő diákoknak osztanak majd szét, hogy akár egymás mellé helyezve azokat hasonlítsák össze a líceumok és szakiskolák oktatási ajánlatait, és kiválasszák azt, mely igazán közel esik érdeklődési körükhöz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: