2011-06-21 10:38:03• hírek • Kocsis Zoltán

Tankerrel bővül a reptér

Pünkösd hétfőjén a Sky Airlines török légitársaság Boeing 737-400-as személyszállító repülőgépe délelőtt fél tizenegy magasságában leszállt a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtéren, majd kevéssel később az ott várakozó utasokkal megindult a török Riviéra, azaz Antalya felé. Ez volt az első járat három év után, amely a szatmárnémeti légikikötőt érintette.

Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke akkor elmondta, hogy most ugyan elviszi a gép a turistákat, ám a hosszú távú cél mindenképpen az, hogy a repülőtér révén minél több turistát Szatmár megyébe lehessen vonzani. Azzal azonban az illetékesek is tisztában vannak, hogy ehhez nem elég egy-két nemzetközi járat: ehhez egy modern repülőtérre van szükség.

Ennek jegyében már tavaly megkezdődött a létesítmény korszerűsítése, amikor egy új bekötőút készült el, valamint amikor egy új, teljesen modern világítóberendezést üzemeltek be. Idén kerül sor a mellékhelyiségek és a tetőszerkezet rehabilitálására, ám a fejlesztések ezzel még korántsem érnek véget.

„Készülőben van egy nagyobb pályázat, melynek keretében szeretnénk teljesen felújítani a repülőteret, beleértve a kifutópályát, amely teljesen új alapot és burkolatot kap majd", vázolta fel a terveket Csehi Árpád.

A tanácselnök elmondta továbbá, hogy a reptér technikai felszereltségét is bővítik, a Megyei Tanács a napokban vett ugyanis egy tankológépet, amely rövidesen meg kell érkezzen. A tanker természetesen a repülőgépek megtankolását szolgálja majd, ára pedig kétszázezer euró.


A prágai repülőtér tankológépe
A prágai repülőtér tankológépe


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: