2008-07-15 15:36:58• hírek • Szatmar.ro

Folytatódnak az ellenőrzések

 A Fogyasztóvédelmi Hivatal az elmúlt napokban újabb kereskedelmi egységeket ellenőrzött.

A Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal több akciót is megszervezett. A kánikulai időszakban ez immár a második alkalom, amikor olyan kereskedelmi egységeket ellenőriznek,  ahol élelmiszerek forgalmazásával foglalkoznak.

 

A legutóbbi ellenőrzés során 13 kereskedelmi egységet, gyorséttermeket, pizzériákat, élelmiszerboltokat, strand környéki bódékat, üdülőövezetben lévő büféket, vizsgáltak át, ahol főként az élelmiszerek tárolási  módjára voltak kíváncsiak. Ellenőrizték továbbá a fogyasztók kellő tájékoztatásának feltételeit, a kifüggesztett árakat, és működési engedélyeket.

Az összesítés alapján megállapították, hogy több boltban az importált árukra román nyelven nem ragasztják rá a termék összetételének leírását, sokan pedig a szavatossági idő lejárta után is forgalmaznak egyes termékeket, amelyek fogyasztása, főleg a nyári hónapokban, az egészségre káros lehet. A vizsgálatok során a 13 élelmiszert forgalmazó üzletből öt helyen figyelmeztetést osztottak ki, valamint hét boltot pénzbeli büntetésben részesítettek - tudtuk meg Rus Luciantól, a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjétől.

A Fogyasztóvédelmi Hivatal felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy élelmiszervásárlás esetén mindenképpen nézzék meg a termék szavatossági idejének lejárati napját, a termék összetételét, illetve, hogy annak tárolását az előírt hőmérsékleten végezték-e. A fogyasztóknak érdemes vásárlás során megtartani a számlát, azzal ugyanis szükséges az esetleges reklamációknál.

P.A.

 




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: