2009-02-03 14:29:53• hírek • Ferenczi Noémi

Tanfolyam kezdődik

A Szatmár Megyei Prefektúra szervezésében tanfolyam kezdődik a közigazgatásban dolgozó fiataloknak, melynek részletes bemutatójára kedden délelőtt került sor a Közigazgatási Palota kistermében.

Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik legalább egyéves szakmai tapasztalattal rendelkeznek és idén május 25-ig nem töltik be a 35. életévüket. A továbbképzés hat hónapon át tart, megszervezésére az Európai Unió tagállamainak köreiben ismert Young Professionals Scheme (YPS) program kereteiben kerül sor. az országos közigazgatási intézmény munkatársai számoltak be.

A jelentkezőknek el kell küldeniük jelentkezési lapjukat az YPS-hez, majd pedig hat szakaszon kell átesniük, melyek során idegennyelv-ismereti, szakmai és pszichológiai teszteket kell elvégezniük. A tesztelés alapján egy szakemberekből álló bizottság ítéli meg, hogy végül kik iratkozhatnak be a tanfolyamra. A jelenekezőknek február 27-ig kell benyújtaniuk jelentkezési lapjukat.

A tanfolyamot elvégző fiatalok közigazgatási menedzserekként tudnak majd elhelyezkedni, valamelyik közigazgatási intézményben. A tanfolyammal kapcsolatban a milena.stancu@anfp.ro internetes címen, illetve a www.yps.ro, modernizare.mai.gov.ro, www.ina.gov.ro vagy www.anfp-map.ro internetes oldalakon lehet érdeklődni.

A részletekről Eftimie Minodora Corina és Balta Nora számolt be

A tanfolyam hat hónapon át tart - hangzott el a tájékoztatón

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: