2017-06-16 12:31:58• hírek • refszatmar.eu

Tanévzáró, táborváró csendesnap lesz Vetésen

Nagy szeretettel várják a Szatmári Református Egyházmegye ifjúságát, és nemcsak, szombaton 14 órára a vetési református templomba a már szokásos tanévzáró, táborváró alkalomra. Előadás,  beszélgetések, szabadidős tevékenységek, koncert és ifjúsági istentisztelet várja a fiatalokat.

14 órakor a középkori vetési templom falai között fiatalokat és örök ifjakat várnak a szervezők: a regisztráció és köszöntés után Vékony Zsolt-József az Aradi Református Egyházmegye ifjúsági előadója tart előadást: A fiatalok szava a gyülekezetben címmel. A minden bizonnyal érdekes előadás üzenetét ezután kiscsoportos beszélgetésekben mélyíthetik el a résztvevők. A szeretetvendégséget követően a 17 órakor kezdődő istentiszteleten Máthé Róbert házigazda lelkipásztor hirdeti az igét és az Ében Zenekar fog dicsőíteni.

Ezzel a találkozással a nagytarnai egyházmegyei ifjúsági táborra is hangolódhatnak az ifjak, amely majd augusztus 6-án kezdődik. Sőt, ingyen belépőt is lehet nyerni a táborba és REFO 500-as pólóval is gazdagodhatnak mindazok, akik elérkeznek Vetésre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: