2010-01-23 18:13:47• hírek • Gozner Gertrud

Táncos mulatsággal köszöntötték az újévet

Péntek este immár 24-dik alkalommal rendezték meg a zenészek a hagyományba számba menő szilveszteri báljukat - tudtuk meg Mircea Deac zenésztől, a Művészeti Iskola igazgatójától.

Az idei mulatságnak a Poiana Codrului étterem adott helyszínt, ahol összesen 160 személyt láttak vendégül. Az ünneplő zenészekhez családjaik és hozzátartozóik is csatlakoztak.

A zenészek szilveszterkor dolgoznak, nem tudnak szórakozni, a bál révén azonban nekik is lehetőségük nyílik barátaik körében megünnepelni az újévet - nyilatkozta lapunknak Deac. Szatmárnémetin kívül Nagybányáról, Kolozsvárról, Medgyesről, Franciaországból és Ausztriából is érkeztek vendégek az idei mulatságra. Az este folyamán nyolc együttes zenészei léptek fel egyénileg vagy csoportosan és szórakoztatták egymást, valamint a közönséget. A zenei produkciókat tombolahúzás és humoros előadások színesítettek.

A rendezvényen a Szatmár megyében tartózkodó Ludovic Orban, a Liberális Párt alelnöke is tiszteletét tette, akiről kiderült, hogy civilben kiváló gitáros. A nyolc órakor kezdődő jó hangulatú mulatság egészen hajnalig tartott. A zenészek szilveszteri bálját immár hagyományszerűen 1985 óta évről évre megrendezik.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: