2009-04-28 15:27:12• hírek • Gozner Gertrud

Táncoktatás sérült fiataloknak

Minden hétfőn fél 11-től a Madisz pincéjében tartandó táncházba várja a sérült fiatalokat a szatmári Caritas Szervezet.

Mint Rácz Gabriellától, a BACH - fogyatékkal élőket segélyező és tanácsadó iroda munkatársától megtudtuk, jövő héten kerül első alkalommal megszervezésre, és ezután hetente egy alkalommal, hétfőnként egy-másfél órás foglalkozás során táncot oktatnak az értelmi fogyatékos gyerekeknek és fiataloknak.

A csoport 10 személlyel indul, ők eddig is részt vettek foglalkozásokon a Caritas keretén belül, de ugyanakkor minden érdeklődőt szívesen várnak. Egy önkéntes vállalta, hogy szatmári táncokat oktat a résztvevőknek, és mindez nem teljesítmény-orientált, hanem szabadidős foglalkozásként fog történni.

A Caritas keretein belül ezek a fiatalok már részt vesznek zene-oktatáson, és mondhatni ők kérték, hogy ennek folytatása legyen - fejtette ki a szervezet munkatársa. Az előzetes program szerint hétfőn reggel a zenecsoporttal kezdenek a pincében 9 és fél 11 között, majd ennek átveszi a helyét a táncoktatás. Azért időzítették erre az időpontra a foglalkozásokat, hogy a más városból, illetve vidékről érkező jelentkezők is el tudjanak érni a táncházba.

Hetente egy alkalommal oktatnának táncot

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: