2013-10-21 13:17:02• hírek • Szatmár.ro/refszatmar.eu

Gyülekezeti találkozó és szüreti fesztivál volt Dobrán

2011-ben indult útjára az a gyülekezeti szövetség, ami Erdőd, Dobra, Magyargéres és Szatmárhegy református gyülekezeteit köti össze. Elmúlt szombaton Dobrán találkoztak, ahol csatlakoztak a helyiek hatodik alkalommal megrendezett szüreti fesztiváljához.

Már korán reggel megkezdődtek az események, a bográcsfőző versenyre tizenkét csapat jelentkezett, amelyet a végén Magyargéres csapata nyert meg. Közben kerekasztal-megbeszélésre került sor, mezőgazdasági lehetőségekről tanácskoztak önkormányzatok képviselőivel, vállalkozókkal, polgármesterekkel. Ezután meglátogatták az új szőlőültetvényeket és pincesorokat.

A testvérgyülekezeti találkozón, az ünnepi istentiszteleten a templomban, délután 15 órától igét hirdetett Rácz Ervin erdődi lelkész a Mózes Második könyve harmadik részéből. Sokan érezhetjük magunkat úgy, mint Mózes, elhívása előtt, céltalanul, mélyponton, gödörben, de Isten szava ott is megszólít és megmutatja a jó irányt. Isten Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, sőt sorolhatnánk őseinket, reformátorainak, fejedelmeinknek Istene. Ő nem velünk kezdte, és eddig is megtartatott, Ő ott van a múltunkban, jó ezt felidézni és úgy szemlélni a történelmet, hogy ne sopánkodjunk miatta, hanem erőt merítsünk belőle a mindennapokra.

Nagy Attila géresi lelkész is igével köszöntött, a szentíró szavaival buzdítva: nem vagyunk a meghátrálás emberei. Kovács József szatmárhegyi lelkész történelmi visszatekintésében említést tett arról a két és fél évszázaddal ezelőtt korszakról, amikor az ellenreformáció és az akkori politikai akart miatt elüldöztettek otthonukból az erdődi reformátusok. Czene Árpád, Cered polgármestere abbéli örömét fejezte ki, hogy most is, mint mindig feltöltődve megy haza Partiumból az Anyaországba.

Kurta Tőtős Szabolcs házigazda lelkipásztor szervezésében és irányításával az istentisztelet után a templom előtti világháborús emlékművet koszorúzták meg. Itt az összetartozásról, értékeinkhez való ragaszkodásról, és a szétszóródtatás elleni harcról beszélt Pataki Csaba szenátor, Fekete Bertalan dobrai alpolgármester és Suhó Zoltán iskolaigazgató is.

Pataki Csaba is ott volt a dobrai rendezvényen

Átvonulva az iskolához egy bemutatót tekinthettek meg a résztvevők a Ceredi művésztelepről, Tillinger István és társai kiállítását Kun Cecília beszéde nyitotta meg. Ők Kurta Tőtős Beáta hadadi lelkésznő meghívására érkeztek Dobrára.

A megtelt dobrai Petőfi Sándor kultúrotthonban kulturális műsor várta a nagyérdeműt. Fellépett a dobrai Orgonác néptánccsoport, a leánykar, a tanári kar amatőr színtársulata, a citerazenekar és az ifjúsági csoport tagjai. A nevetés és a jókedv jellemezte ezt a programpontot, identitáserősítő, lélekemelő alkalom volt, melyet szeretetvendégség, szüreti bál, táncmulatság zárt, élő zenével.

A dobraiak hetekkel, sőt hónapokkal ezelőtt elkezdték már a készülődést, a szervezést, látszott, hogy egy jó csapat fogott össze az ügy érdekében, mindenki maradéktalanul elégedett volt a fogadtatással. Vendégszeretetükkel méltó utódai azoknak két és fél évszázaddal ezelőtti ősöknek, akik befogadtak, vagy befogadták őket az új otthonba.

Szüreti fesztivál volt Dobrán

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: