2017-02-09 12:36:45• hírek • Szatmár.ro

Táncházat szerveznek a Református Gimnázium tornatermében

Március 11-én a Góbé és a Csipkefa zenekar fog zenélni a táncházban.

Kevés a táncház Szatmárnémetiben, ezért úgy gondolta, szervez ő egyet - így lehetne összefoglalni Mészáros Amanda Blanka alapötletét, ami alapján március 11-én nagyszabású tavasznyitó táncházra kerül sor a Református Gimnázium tornatermében.

A tizedikes diáklány már jól ismert személyiség a népzene és néptánc-kedvelők körében, ugyanis számos népdaléneklési versenyen vett már részt, a 2016-os Hajnal Akar Lenni versenyen pedig második helyezett lett. Emellett rendszeres vendége a romániai és magyarországi táncházaknak, mert az ének mellett a tánc szerelmese is.

A táncházba gyerekeket és felnőtteket, kezdő és profi táncosokat egyaránt várnak. Tánctanítás is lesz, Szarvas Károly közreműködésével. A talpalávalót a budapesti Góbé Zenekar és a debreceni Csipkefa Zenekar fogja húzni.

A tervek szerint bemelegítésként a Góbé zenekar népzenei feldolgozásokat fog játszani, majd következik az egy órás moldvai táncház, majd vonós táncház éjfélig.

Szóval a népzene és néptánc kedvelői már most jegyezzék be a naptárukba: március 11-én fergeteges táncház lesz a Református Gimnázium tornatermében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: