2009-07-18 12:51:16• hírek • Szatmár.ro

Tanári versenyvizsga

A pénteki nap folyamán közzé tették az idei pedagógusi versenyvizsga eredményeit.

Az idén sokkal több pedagógusjelölt jelentkezett a versenyvizsgára mint tavaly. Az idei évben összesen 289 címzetes és 670 helyettesítői pedagógusi állást lehetett megpályázni.

Az 1011 jelentkezőből végül 895-en vizsgáztak, egy francia szakos tanárnőt puskázás miatt kizártak, további huszonegyet elutasítottak, mivel a Spiru Haret Egyetemen szerzett diplomájukat idő közben érvénytelenítette a tanügyminisztérium.

Az előző évekhez képest nem csak hogy több pedagógus jelentkezett, de a vizsgatételek is eltérőek voltak abból a szempontból, hogy idén már megyei szinten egységes tételeket kellett kidolgozniuk a pedagógusjelölteknek.

 

Az eredményeket vizsgálva, idén több hetesen felüli osztályzat született, mint ahány címzetes tanári állást hirdettek meg, ami annak jele, hogy a pedagógusok túlnyomó része kellőképpen felkészült a versenyvizsgára.

Azok a pedagógusok akik elégedetlenek a pénteken közzé tett eredményekkel két napon belül nyújthatnak be óvást az adott vizsgaközpontban. A végső eredményeket 21-én függesztik ki, ez után kerül sor a sikeresen vizsgázók elosztására. Első körben a hetesen felüli osztályzatot elért pedagógusokat helyezik el a betöltendő címzetes tanári posztokra, majd az ennél gyengébb eredményt elért pedagógusokat is elhelyezik. A leosztás a vizsgaközpontokban fog lezajlani.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: