2010-03-11 17:15:12• hírek • Szatmár.ro

Tanácsosleváltások Lázáriban

A PD-L megyei vezetősége felfüggesztette a Lázári Helyi Tanács három tagjának - Kovács Ottónak, Magos Róbertnek és Máriás Istvánnak - a párttagságát, és ezzel együtt indítványozta a döntéshozó testületből való felfüggesztésüket is.

Mint azt honlapunk megtudta, a közigazgatási törvény 2004-ben végrehajtott megváltoztatása óta erre lehetőség van.
Kovács, Magos, és Máriás egyöntetű véleménye az, hogy politikai úton történő eltávolításuk nem a szabályzatnak megfelelően történt.

- A párt statútumának harmincharmadik paragrafusa szerint négy nappal a rendelkezés előtt értesíteni kellett volna minket, hogy védekezni tudjunk a kizárás ellen: közben utólag, jelentős késéssel értesültünk csak a határozatról. Az indoklás szerint nem vettünk részt kellő intenzitással a legutóbbi kampányakciókban, ami nem igaz: a párt karavánja először látogatott el 2008-ban Lázáriba. Bár peres úton megfellebbezhetnénk a döntést, ezt nem tesszük, hiszen akkor a tanács többi tagját sorra tanúnak kellene beidéztetni, és ismét be kellene lépnünk a pártba - ezek után erre nem vagyunk hajlandóak.

A három menesztett tanácsos véleménye az, hogy a pakliban „nemzetiségi kártya" is benne van, ugyanis Dencsák Vasilét, Codaţ Leontint és Sabo Alexandrut kell beiktatnia a tanácsnak péntek este. Amennyiben a döntéshozók nemmel szavaznak, úgy a PD-L megyei vezetésének lehetősége van a közigazgatási bíróságon eljárást indítani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: