2008-02-20 13:47:25• hírek • István Löchli

Tanácskozás a koldusok helyzetéről

 Együttes fellépésre van szükség a kéregetők helyzetének megoldása érdekében.

Szerdán egy találkozóra került sor a Szatmár megyei hatóságok, szociális intézmények és alapítványok képviselői között. A találkozó a kéregetők helyzetének megoldására irányult, ugyanis több szinten kell cselekedni ahhoz, hogy valóban eredményesen kezeljék a problémát.

Amint a találkozón elhangzott, nem elég az utcáról száműzni a koldusokat, hosszútávú megoldást kell találni, és ebben nagy szerepük lehet a szociális intézményeknek és szervezeteknek. A lakosokban tudatosítani kell, hogy ne adjanak pénzt a kéregetőknek sem felebaráti szeretetből, sem sajnálatból, ugyanis ez nem oldja meg a helyzetüket. Ugyanakkor különbséget kell tenni a koldusok között, hiszen vannak, akiknek valóban ez jelenti a mindennapi megélhetést, de vannak olyanoknak, akiknek ez jövedelmező „üzlet”.

A romapárt elnöke, Horváth Ignác arra kérte az illetékes hatóságokat, hogy segítsenek álláshoz juttatni a romákat, ugyanis nehéz helyzetben vannak, nehezen kapnak állást, ennek következtében pedig a megélhetésük is veszélybe kerül. A megjelent civilszervezetek képviselői is abban látják a kéregetők kérdésének megoldását, hogy munkára képzik őket, ugyanis csak ideiglenes megoldást kínál, ha segélyhez jutnak az érintettek. A téma összetettségére való tekintettel márciusban újabb találkozóra kerül sor, addig pedig a szervezetek és a hatóságok megpróbálják felvázolni a lehetséges lépéseket.


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: