2005-08-24 19:56:30• hírek • Szatmar.ro

Támogatjuk a stadiont

Ilyés  megerősítette: a jövőben  nem az Olimpiát, hanem  a stadiont támogatják .
A polgármester elképzelhetetlennek tartja, hogy a város közpénzeken tartson fenn egy magánkézben levő futballcsapatot. Éppen ezért döntött úgy, hogy az Olimpia FC a jövőben egy lejt sem kap majd. A Szatmári foci azonban nem marad majd támogatók nélkül, a hivatal ugyanis felvállalta az Arenei úton működő stadion teljes karbantartását és működtetését. Ilyés elmondta, a stadion a víz, a gáz valamint az áramszolgáltatókkal szembeni tartozásait törleszti majd, ugyanakkor a szükségessé váló felújítási és modernizálási munkálatok is a hivatal hatáskörébe esnek majd. A polgármester elmondta, az eddigi évek támogatásaihoz képest az Olimpia azzal, hogy egy rendbetett, és felkészített stadiont ingyen és bérmentve használhat majd, az eddigi legnagyobb pénzbeli támogatáshoz jut majd. Ilyés azonban leszögezte, csak olyan helyre kívánnak pénzt adni, ahol ellenőrizhető azok elköltésének módja is, a klubnak nyújtott anyagi támogatás pedig korántsem tartozik ezek közé.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: