2007-09-18 20:36:18• hírek • István Löchli

A szimultán oktatás ellen

 Több megyebeli általános iskolában részlegesen megszűnt az oktatás.
Amint arról már korábban értesítettük olvasóinkat, a Tanügyminisztérium az idei évben a szimultán oktatás visszaszorítására törekedett, ugyanis ez nem felel meg az európai normáknak. Több megyebeli tanintézetben emiatt megszűnt az oktatás. 

A vidéki iskolákban bevett szokás volt, hogy több évfolyamot együtt oktattak a pedagógusok, így a diákok nem tudták elsajátítani megfelelőképp a tananyagot. Ezekre a tanintézetekre az volt a jellemző, hogy a diákok nagyon kevés százaléka teljesítette sikeresen a képességvizsgát, illetve nagyon kevesen folytatták tovább tanulmányaikat. Az idei évben három vidéki tanintézetben szűnt meg a részleges oktatás, ugyanis az érkávási és a szilágylelei általános iskola V-VIII-os diákjai a tasnádi iskolában kell tovább folytassák tanulmányaikat, ahogyan a tamásváraljai diákok is, akik ezentúl a Halmi általános iskolába tanulhatnak tovább. Az érintett három középiskola mindegyikében az óvodai foglalkozás, illetve az I-IV osztályos oktatás tovább folytatódik.

Kónya László főtanfelügyelő-helyettes szerint, az ilyen tanintézetekbe járó diákok a szakképzett tanerő hiánya miatt nem tudják elsajátítani teljes mértékben a tananyagot, ezért a javukra szolgál a változtatás. - Mostantól minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy ezek a diákok kitűnő képzésben részesüljenek az új tanintézeteikben, ugyanakkor a szülőknek semmilyen anyagi megterhelést nem jelent, ugyanis az állam a diákok teljes utaztatását finanszírozza- mondta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: