2020-01-28 08:38:04• hírek • Közlemény

Támogasd adód 3,5%-ával a Caritas Szervezetet!

Személyi jövedelemadód 3,5%-ának a Caritas felé való átirányítása által közösségünk jövőjét támogatod.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet évente több ezer nehézségekkel küzdő gyermeknek, fiatalnak, felnőttnek és idősnek nyújt segítséget. Vállalt küldetését – a szükséget szenvedő személyek támogatását keresztény szellemben, nemzeti, vallási, faji, nemi vagy politikai megkülönböztetés nélkül, figyelembe véve a katolikus keresztény elveket – a változó politikai, gazdasági és társadalmi kontextusban is igyekszik maradéktalanul teljesíteni.

Ez azonban az elmúlt három évtized során nem volt mindig könnyű feladat. A szervezet külföldi és belföldi partnereitől kapott finanszírozás, az állami és a helyi költségvetésből származó támogatások, illetve társ-finanszírozások létfontosságúak, de nem minden esetben elegendőek az egyes szociális központok működési költségeinek fedezésére. Annak érdekében, hogy a közösség számára oly fontos szociális szolgáltatásokat megszakítás nélkül biztosíthassa, a Caritas folyamatosan keresi az új forrásokat, amelyek ezt lehetővé teszik. Ilyen, többek között, a személyi jövedelemadó 3,5%-ának a szervezet felé való átirányításából származó bevétel is.

A tavalyi évben ezen az úton összesen 46 708,56 lej érkezett be a Caritas-hoz. Ez 2018-hoz képest mintegy 34%-os növekedést jelent, mely újfent bizonyítja, hogy a közösség megbízik a szervezetben, értékeli az általa nyújtott szolgáltatások minőségét, és kész támogatni is ezek fenntartását.

2019-ben a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet 25 akkreditált szociális szolgáltató egysége, teljes kapacitással működve, összesen 2336 személyt látott el, éspedig: 744 gyermeket és fiatalt, 329 fogyatékkal élő személyt, 782 idős embert, valamint további 481 személyt, akik kilátástalannak tűnő élethelyzetek átvészeléséhez igényelték a támogatást.

 

Te is segíthetsz!

 

Jövedelemadójuk 3,5%-ának a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet felé való átirányításával a szociálisan érzékeny lakosok közvetlenül hozzájárulhatnak ahhoz, hogy segítségre és támogatásra szoruló, a sors által nem kímélt embertársaink életminősége javuljon. Az adófizető magánszemélyek jövedelemadójuk 3,5%-áról a 230-as űrlap kitöltése és leadása által rendelkezhetnek. A január 22-én elérhetővé vált, módosított 230-as űrlap egyik fontos újdonsága, hogy lehetőséget biztosít a tavalyi mellett egyúttal az idei jövedelmadó 3,5%-áról is rendelkezni, a 2 éven keresztül való átirányítás opciójának bejelölése által.

A 230-as űrlap leadási határideje március 15. A Caritas arra kéri a segíteni vágyó szatmáriakat, jövedelemadójuk 3,5%-ával támogassák idén is a szervezet szociális szolgáltatásait, hiszen ezáltal közösségünk jövőjét támogatják!

A szervezet adatai: Asociația Organizația Caritas a Diecezei Satu Mare, adószám 4960929, banki számlaszám: RO80 RNCB 0221011282140001. A szervezet adataival kitöltött 230-as űrlapot a következő linken érheted el: Formular 230 2020 Organizatia Caritas

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: