2013-10-15 15:29:41• hírek • Szatmár.ro

Találkoztak a hitoktatók

Lelkinap is része volt az idei egyházmegyei hitoktató-találkozónak.

Tizenkilenc római katolikus hitoktató vett részt október 11. és 13-a között a nagyszokondi Szent Ignác lelkigyakorlatos központban számukra rendezett találkozón. A már sok éve, ebben az időszakban megszervezésre kerülő egyeztető hétvége fontos célja lelki töltekezést is nyújtani, így idén is már pénteken, Ft. Egeli Ferenc egyházmegyei főtanfelügyelő, püspöki titkár és Ft. Solomayer Sándor, a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista egyházközösség plébánosa szentmisét mutattak be a résztvevőknek. Az első nap lehetőséget adott még a gyakorlati kérdések tisztázásának, a pedagógiai módszerek egyeztetésének, majd szombaton lelkinapon vettek részt.

Ft. Solomayer Sándor a lélekápolás és a lelki élet témában tárta fel gondolatait. A lélek mibenlétéről beszélt, majd a hit fejlődésére fordította a figyelmet. Ezen elmélkedve mindenki megállapíthatta, hol tart ő a fejlődés útján. Az atya rávilágított, Istennel való kapcsolatunk meglátszik embertársi kapcsolatainkon. Időt szentelve Istennel való közösségünk megélésének, emberkapcsolataink is megszentelődhetnek, átrendeződve keresztény testvérközösségekké. Életkörülményeink elvonhatják figyelmünket a Mindenhatóról, kimozdíthatnak minket a Vele való szoros együttlétből, de soha ne féljünk visszatérni, mert Ő mindig jelen van életünkben - mondta Solomayer atya.

A Szatmárnémetiből, Nagykárolyból, Nagybányáról és a környező településekről érkezett hitoktatók gyakorlati feladatokat is kaptak: kiléptek a teremből és a természetben sétálva figyeltek egymásra, átelmélkedték emberi kapcsolataikat, megvizsgálták hitéletük fejlődését, és az azt befolyásoló tényezőket. A lelkinapot szentségimádással zárták, majd vasárnap kiértékelték az egész találkozót és közös szentmisén vettek részt, melyet Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök mutatott be nekik.

Találkoztak az egyházmegye hitoktatói

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: