2012-08-17 08:14:05• hírek • Blikk.hu

Szinetárék egyengették Bereczki karrierjét

Befolyásos apósa kapcsolatait is latba vetette, hogy jó szerepeket kapjon.

Több tízmilliót kereshettek közösen a hét év házasság alatt, Bereczki Zoltán azonban a pénzen felül jóval többet profitált Szinetár Dórával való kapcsolatából.

Az akkor mindössze 23 éves fiú szinte nincstelenül csöppent bele a művészcsalád életébe. Karrierje még nem volt. Nem kellett azonban sokat várnia a sikerre, hiszen Dórával való kapcsolatának köszönhetően azonnal a címlapokra került. Az ország megismerte a nevét, bekerült az Operettszínházba, és egyenes volt az út az érvényesülésig.

- Még azzal sem kellett törődnie, miből tartsa el szerelmét és annak első házasságából született gyermekét, Marcit, hiszen négy éven keresztül éltek közösen a szülőkkel Szinetárék családi házbán, ez idő alatt pedig Bereczkinek tulajdonképpen nem volt más dolga, mint kiépíteni az imázsát - fejtette ki a házaspár egyik közös ismerőse.

Első szólólemeze, Száz év címmel, már Dóra segítségével jelent meg. Ez még nem hozott neki hatalmas áttörést, de előkészítette azt a sikert, amit végül feleségével közös duettlemezeikkel és fellépéseikkel arattak.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: