2017-04-26 12:06:41• hírek • Szatmar.ro

Találkozás a piarista nővérekkel

A piarista nővérek, most indult tematikus évük alkalmával több lehetőséget szeretnének adni a találkozásokra.

A Piarista Nővérek, akik karizmájuk szerint a nehéz sorsú gyermekek és fiatalok harmonikus és teljes növekedését igyekeznek előmozdítani, ebben az évben különös figyelmet fordítanak a szerzetesi hivatás értékeinek felmutatására. Hívnak és várnak mindenkit, aki a nevelői küldetést ismerte fel magában, vagy a szerzetesi hivatással szeretne közelebbről megismerkedni.

A Piarista Nővérek Kongregációja 2017. március 18-án, az alapítóanya, Boldog Celestina Donati ünnepén új tematikus évet kezdett. Közös elhatározással, figyelmüket Istentől eredő személyes küldetésükre, illetve a hivatásuk megválasztása előtt állók felé szeretnék fordítani.

A tematikus évük kezdetén, a nővérek így vallanak hivatásukról, életükről: „Szerzetesi karizmánk szerint, az evangéliumi tanácsok mellett fogadalommal elkötelezve magunkat, szegény és nehéz sorsú gyermekeket segítünk abban, hogy felnőtté válásuk szeretetben, értékekben teljes legyen, hogy emberré formálódásuk során Isten terve kiteljesedhessék. S bár életük indulása sokszor emberhez méltatlan volt, és a mindennapok nehézségei komoly akadályokat jelentenek olykor ma is, életre szóló küldetésük fénnyel tölti meg jövőjüket, s ennek teljesítésében nem maradhatnak társtalanok. Erre hívott meg bennünket a Jóisten, s Celestina anya így fogalmazta meg feladatunk nagyszerűségét: <<Aki őrködik mások felett, mindig emlékezzen arra, hogy társa az angyaloknak>>.

Házainkat Oázisoknak hívjuk szerte a világon. A partiumi Nagykárolyban jelenleg két házunk van: egy család típusú gyermekotthon és egy napközi. Oázisok ezek is, a gyerekekkel, világi munkatársainkkal közösen próbáljuk a szeretet, a béke szigetévé változtatni, ahol a gyerekek megtanulják, hogyan kell a világot szebbé tenni gondolataikkal, lényükkel, fényükkel, szeretetükkel.”

A piarista nővérek közös segítségnyújtásra hívnak mindenkit: „Sok szeretettel hívjuk meg azokat, akik  a nevelői munkában látják élethivatásukat, s mielőtt munkába állnának, szívesen megismernék a piarista nővérek nevelői tevékenységét. Hiszen neveléssel foglalkozunk a kisgyermekkortól a fiatal felnőtt korig, a játéktól a tanulásig, az iskolai tevékenységtől a családban való felnövekedésig. És várjuk azokat, akik a női szerzetesség iránt éreznek elhivatottságot, s közel érzik magukhoz Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati lelkiségének lényegét: nevelés által evangelizálni."

Lehetőséget szeretnének ezért teremteni rövidebb és hosszabb találkozásokra májustól kezdődően. Május 12. és 14-e között, július 7. és 9-e között, október 20. és 22-e között, december 1. és 3-a között "Hétvégék az oázisban" címmel a nővérek nagykárolyi családjának örömeivel és bánataival, feladataival és játékaival ismerkedhetnek az érdeklődők.

Július 13. és 16-a között "Jézussal szívünkben Máriához" címmel szerzetesi zarándoklatot szerveznek Máriaradnára - a részvételi szándékot június 9-ig lehet jelezni a nővéreknél.

Az augusztusi hónap "Kalazanciusi hónap" lesz, amikor be lehet kapcsolódni a nővérek mindennapi életébe - erre jelentkezni július 3-ig lehet.

Augusztus 21. és 27-e között "Celestina lelkigyakorlat"-ot tartanak kifejezetten a szerzetességre készülő fiatal nőknek, Kalazanci Szent József ünnepéhez kapcsolódóan - a jelentkezési határidő július 21.

December 30. és január 2-a között zajlik majd "Szeleburdi szilveszter" című programjuk, ami tulajdonképpen óév búcsúztató játékos mulatság lesz, a gyermekekkel közösen.

A programsorozatot jövő év január 20-án zárják, amikor a hivatásokért bemutatásra kerülő szentmisén vesznek részt.

Bármely rendezvénnyel kapcsolatban érdeklődni írásban, az oasismatercelestina@gmail.com e-mail címen lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: