2015-10-25 12:57:17• hírek • Kocsis Zoltán

Talajrészeg nő és a 11 éves gyerek kalandjai a közutakon

Két közlekedési baleset, két sérült, négy bevont jogosítvány és három olyan sofőr, akinek még vezetői engedélyre sem volt szüksége - ez a hétvége első felének közúti mérlege Szatmár megyében. Na meg egy talajrészeg női vezető és egy 11 éves balesetező gyerek.

Fura módon a hétvége első felének mindkét közúti balesete Bikszádon történt. Először még péntek reggel C. Vasile gázolta el Volkswagen Touran típusú autójával a 62 éves B. Gheorghét. A rendőrség helyszíni vizsgálata megállapította, hogy az 57 éves autós szabályosan közlekedett, de nem vette észre a szabálytalan helyen, elővigyázatlanul az úttesten átkelő terepi gyalogost. Szerencsére a férfi kisebb sérülésekkel megúszta az esetet. A gépkocsi vezetője nem fogyasztott alkoholt.

Néhány órával később újabb közlekedési baleset történt Bikszádon. A túlzott sebesség miatt vezetője elveszítette uralmát quadja fölött és egy udvar kapujának csapódott. A járművet vezető, mindössze 11 éves gyereket az Avasfelsőfalui Városi Kórházba kellett szállítani.

A hétvége másik meglepő esete szombat délután történt, amikor a közúti rendőrök Pusztadarócon megállították és igazoltatták a Volkswagent vezető V. Aureliát. Gyorsan kiderült azonban, hogy a 42 éves nő erősen ittas: az alkoholszonda 1,02 mg/l alkoholszintet mutatott ki leheletében. A nőnek ráadásul jogosítványa sem volt!

Szintén nem volt vezetői engedélye a Terepen megállított 23 éves, vámfalui P. Péternek (még tavaly decemberében vonták be jogsiját a hatóságok), a Szatmárhegyen Apriliával robogózó M. Claudiunak, valamint a Vámfaluban igazoltatott 39 éves L. Nicolaénak, aki egy Mitsubishi Pajerót vezetett, amikor a rendőrség megállította.

A rendőrség tájékoztatása szerint péntek és szombat során összesen négy jogosítványt vontak be Szatmár megye közútjain, továbbá 217 bírságot szabtak ki 22.695 lej értékben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: