2008-06-06 13:03:23• hírek • Szatmar.ro

Három nap alatt kitakarították

 Mivel idén a strandon zajlott a Városnapok, könnyebb munkája volt a Florisalnak is.

A Városnapok programját minden évben nagy érdeklődési kíséri. Mivel ilyenkor a szórakozáson van a hangsúly, szinte senki nem foglakozik azzal, mennyi fejtőrést okoz a felhalmozódott hulladék begyűjtése.

A takarítást ezúttal is a Florisal Köztisztaságért Felelős Vállalat munkatársai végezték, illetve a z esemény kezdete előtt is ők alakították ki a rendezett körülményeket. Murg István, a Florisal műszaki igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta, sokkal gördülékenyebben haladtak a munkával mint a korábbi években.

-Mivel a strand egy zárt terület, egyszerűbb dolgunk volt. No nem volt kevesebb a szemét, mint máskor szokott csupán tudtuk hol kell keresnünk azokat. A központban sokkal inkább elszórta a lakosság a hulladékokat, minden lehetetlen helyen keresni kellett. Nem beszélve arról, hogy egy idő után már a központban tartózkodókat zavartuk, és ők is akadályoztak bennünket a gyűjtésben- fejtette ki Murg.

A Florisal munkatársai a rendezvénysorozat idején szombaton és vasárnap is dolgoztak reggel 5 órától egészen este 21-ig, így folyamatosan szállították el a szemetet. A takarítás végső fázisa hétfőn már be is fejeződött.

P.A. 
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: