2010-09-07 12:11:48• hírek • Szatmár.ro

Kisboldogasszony ünnepén

Kisboldogasszony titulussal a láposbányai, szaniszlói, csanáloserdői, körtvélyesi, turcbányai, nagybocskói és pálfalvai templomok rendelkeznek.

Mária születése hajnalcsillag az emberiség egén. A megváltás művének kezdete. Isten kegyelmét, szeretetét ünnepeljük, amely Máriában megjelent a világban. Mária születése öröm, ahogy minden születés öröm, mert a reményt erősíti bennünk. Valami szép, valami szent kezdődik.

Szűz Mária az Egyház ősmintája. Benne fog fellobbanni a világ Világossága. Élő Vízforrás fakad majd benne. Ő lesz az akol, ahová érkezik a jó Pásztor. Nemzedékek várakozása teljesedett be azzal, hogy az idők teljességében Isten egyszülött Fia megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett. De ma még csak az üdvösség hajnalát, Szent Anna és Joakim leányának születését ünnepeljük. Szeplőtelenül fogantatott, szeplőtelenül élt (Adoremusz 2004).

Szeptember 8.-án Kisboldogasszony napján ünnepeli a láposbányai római katolikus község templomuk búcsúját. Az ünnepi szabadtéri szentmise délelőtt 11 órától kezdődik, az ünnepi szónok pedig Ft. Harsányi László szinerváraljai plébános lesz.

Szintén szerdán, 11 órától tartanak búcsút: Szaniszlón, ahol Ft. Teffenhart István; Csanáloserdőn, ahol Ft. Heinrich Antal; és Nagybocskón, ahol Ft. Magász Jenő lesz az ünnepi szónok. Körtvélyesen vasárnap, szeptember 12-én kerül sor a búcsúra, délután 13 órától, Ft. Tatár Zoltán ünnepi szónoklatával.


A Szaniszlói Római Katolikus Templom
A Szaniszlói Római Katolikus Templom


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: