2019-02-17 11:44:58• hírek • Közlemény

Szűz Mária boldogságában

 

A Szűzanya lelki középpontjában az Úr Jézus, Isten akarata állt – emlékeztette lelki napjukon a Mária Légió „Keresztények segítsége” Regia tagjait Schönberger Jenő püspök.

A Mária Légió „Keresztények segítsége” Regia lelki napját tartották február 16-án a szatmárnémeti Szent Alajos Konviktusban. A sárközújlaki „Sarlós Boldogasszony” Curia-t, a nagybányai „Betegek gyógyítója” Curia-t, a nagykárolyi „Szomorúak vigasztalója” Comitiumot és a nagyváradi „Segítő Szűzanya” Comitiumot is magába foglaló Regia több, mint 170 tagja szombaton reggel imával kezdte közös napját. Velük együtt imádkozott Schönberger Jenő püspök is, majd üdvözölte a Mária Légió-tagokat, megköszönve nekik egész éves tevékenységüket, az imádságukat, mindazt, amit a Szűzanya pártfogása alatt, illetve a Szűzanya példájára tettek.

 

„A Mária Légió máriás lelkületű, ez pedig azt jelenti, hogy a Szűzanya példájára, lelki életük középpontjában az Úr Jézus, illetve Isten akarata áll. Köszönöm, hogy Isten akaratát meghallják és követik, életük, imádságuk, munkájuk által szebbé teszik mások életét is. Ne feledjék, csodák történnek folyamatosan, akkor is, ha nem látjuk. Ez egy jól szervezett lelkiség. Ha megtartják a szervezet kereteit, az megtartja majd önöket. Ebből pedig mindenkinek lelki java származik, önöknek és akikért csak imádkoznak” - mondta Schönberger Jenő püspök.

 

A délelőtti elmélkedést Linzenbold Szabolcs székesegyházi káplán tartotta. Ebben szép hivatásnak nevezte a Mária Légiós szolgálatot, a másokért való töretlen imát. „Nem kicsi vállalkozás ilyen módon szolgálni az Istent és az embereket. A kor viszontagságai között nagyon sok mindennel kell szembenézni, ami elkedvetlenítheti önöket, szürkévé teheti a szolgálatot. Mégis mi az, ami tarthatja bennünk a lelket? Az a lelkület, amit Mária képviselt, és a Légió képvisel általa. (…) Szűz Mária boldogsága a mi boldogságunk is kell, hogy legyen. Csak akkor fogják boldogan vállalni és végezni ezt a szolgálatot, ha elengedik a kormányt és átadják az irányítást Istennek. Mert egyedül a Mennyei Atya lesz az, aki segít véghez vinni a kezdeményezéseket, aki meghallgatja az imákat és valóra váltja a kéréseiket. Szűz Mária boldogsága nem csak az övé, hanem mindenkié, aki Jézus életét követve a tanítása szerint él.”

 

Lelki napjukon a Szatmár, Máramaros és Bihar megyékből érkezett különböző légiós közösségek felolvasták jegyzőkönyveiket, beszámoltak az eltelt évben történt tevékenységeikről, majd szentmisén vettek részt, és két további elmélkedést is meghallgattak Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egyházközösség plébánosától, valamint Bărbuț Péter, a nagyváradi Szent József egyházközösség plébánosától.

 

A Mária Légió imádságos lelkiségi mozgalom, melynek tagjai a római katolikus egyház tanítását vallva, Szűz Máriás lelkületben közösen imádkoznak, karitatív tevékenységet folytatnak, lelki segítséget nyújtanak, evangelizálnak. Imáik középpontjában a Szűzanya áll. A Mária Légiót az antik Róma hadserege mintájára alkották meg, így szervezeti egységeik neveit is az ókori római légióktól kölcsönzik: Praesidium – alsó szintű szervezet, Curia – alsó szintű területi szervezet, Comitium – középszintű területi szervezet, Regia – országos, illetve regionális szervezet, Senatus – egy ország légiós szervezeteinek irányító testülete, Concilium – néhány Regiát egy-egy Concilium vezet. Ezek a legfőbb irányító, szabályalkotó és döntőbírói központi testületek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: