2009-12-07 17:19:26• hírek • Szatmar.ro

Kolozsváron vigasztalódhat a VSK

Pop és Hardy nélkül is biztos győzelemre számíthat a csapat.

Az Arad ellen elszenvedett drámai, három pontos vereség után a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda-csapata kedden Kolozsváron, az U otthonában vigasztalódhat, ahol minden józan emberi számítás szerint toronymagas favoritként léphet pályára.

A fenti kijelentés még akkor is igaz, ha Claudia Pop és Allyson Hardy különböző okok miatt nem léphetnek pályára Mátyás király városában: előző belázasodott, míg az amerikai légiós húzódást szenvedett.

Visszatérve az Arad elleni vereségre, Éles Péter menedzser elmondta, a mérkőzést vezető játékvezetőket a román szövetség két fordulóra felfüggesztette. „A lányok hozzáállásával maximálisan elégedettek voltunk, ők mindent megtettek, igaz a szabaddobások hatékonyságával gondok voltak", mondta Éles.

Csütörtök délután a lányokra újabb feladat vár, pontosabban nem is egy, hanem kettő: 18 órai kezdettel a Brassó csapata vár majd a VSK-ra, 20.30-tól pedig a szurkolók. Mezei Zsolt szervezésében ugyanis a klub történelmében először szurkolói ankétot tartanak a Casual nevű vendéglátó-ipari egységben, ahol néhány játékos mellett a szakvezetés és a klub vezetői is hivatalosak.



Kolozsváron a VSK a favorit


 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: