2017-09-21 07:13:45• hírek • Szatmár.ro

Szüreti ünnepség volt a Reménység központban

A közös szüretelésnek régebben igazi család- és közösségösszetartó ereje volt, éppen ezért fontos, hogy ne hagyjuk elveszni ezt a szép hagyományt.   

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet szatmárnémeti Reménység Nappali Idősközpontjában immár 23. alkalommal szerveztek szüreti mulatságot. Az intézmény kiemelt hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására, így az ősz egyik legjelesebb eseményét, a szüretet, illő módon ünnepelték meg tegnap délelőtt.

Az esemény kezdetén Hauler Magdolna intézményvezető köszöntötte az egybegyűlteket: klubtagokat és vendégeket egyaránt. Ezúttal ugyanis minden klubtag magával hozhatta barátait, ismerőseit, rokonait, hogy megismerkedjenek azzal a hellyel, ahova ők olyan szívesen járnak. Mint minden alkalommal, ezúttal is ünnepi műsorral készültek a klubtagok. Őszi és szüreti témájú versek hangzottak el, valamint kedves régi dalok csendültek fel, magyar és román nyelven.

Volt meglepetés-játék is. A jelenlévők megtippelhették, hány fürt szőlő van egy adott kosárban, illetve hány szem szőlő egy másikban. Aki a legjobban saccolt, ajándékul megkapta a kosarat szőlőstől, illetve szőlőszemestől. Mindkét esetben holtverseny alakult ki, de sikerült igazságosan megosztozni a finomságon. A játék után a klubtagok virággal és apró figyelmességekkel köszöntötték az augusztusban és szeptemberben születésnapjukat ünneplő társaikat. Az ünnepség tánccal zárult.

A következő jelentős esemény a Reménység klub tagjai számára az Idősek Világnapja alkalmából október 12-én megszervezendő ünnepség, melynek előkészületei már javában folynak. A Caritas által szervezett rendezvény a szatmárnémeti Rotary Club támogatásával valósul meg. Az eseményen a Reménység klub mellett más, a Caritas égisze alatt működő idősintézmények is bemutatkoznak majd. Hauler  Magdolna egyelőre csak annyit árult el, hogy a Reménység klubot látogató idősek keringővel készülnek a jeles alkalomra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: