2009-10-19 10:07:50• hírek • Szatmár.ro

Szüreti fesztivál Dobrán

A szőlőszedés végének megünneplése mellett megemlékeztek az ősökről is Dobrán szombaton.

A második alkalommal megrendezett szüreti fesztivál zenés hívogatóval, reggel 8-kor vette kezdetét, egy óra múlva pedig már sercegett a bográcsokban az igen ínycsiklandó ételeket ígérő alaplé - az ételverseny idén is fontos mozzanata volt az ünnepi rendezvénynek. Az ebéd után istentisztelet következett: Sógor Csaba ezúttal lelkipásztorként, és a falu szülötteként volt jelen az ünnepségen, igehirdetésében a hit megtartásának fontosságáról szólt. Az ígéhez csatlakozva Erdei D. István parlamenti képviselő az emlékezés megtartó erejét hangsúlyozta ki, kiemelve: Dobrán márpedig van mire emlékezni. Erdei szerint a helyieknek „kovászként" kell részt venniük a közösség életében, hiszen csak így mozdulnak előre a dolgok.

Günthner Tibor szenátor méltatóan szólt a dobraiak ünnepléséről: - Az, hogy az ünnepi istentisztelet, a háborús hősökre való emlékezés, valamint az elszármazottakkal való találkozás is szerves része a szüreti fesztiválnak, három dolgot bizonyít. Bizonyítja azt, hogy Dobra szőlőművelő népe tiszteli az ősöket, nem felejti el azokat, akik évtizedekkel-évszázadokkal ezelőtt makacsul ragaszkodtak ehhez a talpalatnyi, bőven termő anyaföldhöz. Bizonyítja azt is az ünnepség, hogy az itteniek nem feledkeznek el arról sem, hogy hiábavaló a sokszor napestig tartó munka, ha azt nem kíséri az égi áldás. Az, hogy az elszármazottak minden évben szívesen eljönnek erre a rendezvényre, azt jelzi: Dobra és a település népe mindig is fiainak fogja tekinteni, keblére fogja ölelni azokat, akiknek a bölcsője e dombok között ringott, bárhova vetődtek e széles világban. Úgy érzem, Dobra ma bennünket, máshová származókat is egy kicsit hazavárt, pár óra erejéig mi is itthon érezhettük, érezhetjük magunkat.

A jelenlévők megkoszorúzták a helyi világháborús emlékművet. A szilágynagyfalui amatőr színjátszócsoport fellépése után a kultúrotthonban szüreti bált rendeztek.


Jó hangulatban telt a Hazatérés Napja Dobrán
Jó hangulatban telt a Hazatérés Napja Dobrán


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: