2010-10-17 22:07:41• hírek • Szatmár.ro

Szüreti bálok, minden mennyiségben

A hét végén folytatódott az idei megyebeli szüreti kavalkád: négy településen is mulatságot rendeztek.

Gencsen, Mezőteremen, Börvelyben és Dobrán várták kisebb-nagyobb mulatságra az embereket a szervezők. A négy rendezvény közül a Dobrai Szüreti fesztivál volt la legnagyobb szabású, amelyet immár harmadjára tartottak meg. Bár az idén szűkös költségvetésből került sor az eseményre, a hagyomány továbbvitelét nem szakították meg. A „csőszök" végigvonultak a falun, amit istentisztelet, valamint a dobrai fiatalok előadásában sorra kerülő vidám műsor követett. A hajnalig tartó élőzenés bálon kitűnően szórakoztak a megjelentek.

Börvelyben 1990 óta, vagyis húsz éve szerveznek szüreti felvonulást és bált. Bár Bántó Zoltán kultúrházigazgató szerint egyre kevesebb fiatal érdeklődik a kulturális tevékenységekben való részvétel iránt, az idén mégis sikerült egy hat párból álló „csőszkülönítményt" összeverbuválni a településen. Név szerint: Zsigó Boglárka, Vajda Nikoletta, Pozsonyi Mónika, Vajda Mária, Daróczi Edina, Plausz Antónia, Kóródi Gábor, Veszprémi István, Varga Thomas, Oroncsai József, Veres Csaba, Bujáki Zoltán.

Gencsen és Mezőteremen a helyi tánc- és kulturális csoportok tagjai vonultak végig a faluközponton, hogy az esti bálra meghívják az érdeklődőket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: