2010-09-17 19:58:07• hírek • Szatmár.ro

Szüreti bálok faluhelyen

Itt a szőlőszedés és ezzel együtt a szüreti mulatságok ideje a megyében.

Elsősorban a sváblakta településeken számítanak régi hagyománynak a szüreti felvonulások és bálok, de az utóbbi években szinte alig akad olyan település a megyében, ahol ne gyűlnének ősszel is össze a mulatozni szándékozók egy-egy kiadós, jó hangulatú bál erejéig.

Mezőfényen indult az idei báli szezon a múlt héten, de ezen a hétvégén se maradnak szórakozás nélkül az érdeklődők. Csanáloson és Csomaközön egyidőben, szombaton, 21 órai kezdettel szervezik meg az idei szüreti mulatságot.

A sváb hagyománynak megfelelően a 19 éves korosztály délután népviseletben, fogatokon és lóháton bejárja a települést, és minden fontosabb útkereszteződésben előadja a „csősztáncot", amit rendszerint heteken át tanulnak. Ugyancsak szokás az, hogy a nagykárolyi kastélykertben fényképeket készítenek. Este a szülők számára ebédet rendeznek, a bál pedig a „csősztánc" újbóli előadásával veszi kezdetét.

A szüreti válokat a szokásnak megfelelően az a korosztály szervezi, amelyiknek fiú tagjai ebben az évben mennének katonának - igen dícséretre méltó dolog, hogy a sorkatonai szolgálat megszüntetésével tovább élnek az ehhez az eseményhez kapcsolódó szokások.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: