2012-10-21 19:25:47• hírek • Szatmár.ro

Szüreti Fesztivál Dobrán

Ötödik alkalommal szerveztek szüreti fesztivált szombaton Dobrán. A rendezvény bográcsfőző versennyel kezdődött, majd az istentisztelet és a helyi emlékmű megkoszorúzása után hangulatos szüreti bállal folytatódott.

„Az a jó bográcsgulyás, amelyik ízlik” – fogalmazta meg az örökérvényű igazságot Kereskényi Gábor RMDSZ-es képviselőjelölt a dobrai bográcsfőző verseny zsűrizése közben. Hét csapat nevezett be az V. Dobrai Szüreti Fesztivál nyitányaként megrendezett versenyre, amelyre a helyiek mellett a Szilágy megyei Perecsenyről is érkeztek szakácsok. A Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Erdei D. István képviselő, Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke, Kereskényi Gábor és Balogh Sándor képviselőjelöltek, Kovács Máté megyei tanácsos, valamint Kallós Ferenc helyi vállalkozó alkotta zsűri csak elhúzódó vita után tudta megállapítani a végső sorrendet.

A bográcsfőző versenyt végül kis különbséggel a vendég perecsenyi csapat nyerte meg. Gergely Ilona, a győztes csapat főszakácsa elmondta, sikerük elsősorban a felhasznált alapanyagnak és nem utolsósorban a messze földön híres perecsenyi hagymának tudható be. A verseny második helyén a Forgács Diana, Kallós Erika és Kocsis Norbert alkotta csapat végzett, a harmadik díjat pedig a Sipos Tibor és a község alpolgármestere, Fekete Bertalan főzte bográcsos vitte el.

Az ízletes ebédet követően istentiszteletre került sor, majd a templomkertben elhelyezett turul emlékművet koszorúzták meg. „Emlékezzünk azokra, akik előttünk jártak évszázadokon keresztül” – kezdte az emlékműnél mondott ünnepi beszédét Sógot Csaba. Az európai parlamenti képviselő beszédében elmondta, az emlékezet volt az, ami összetartott bennünket, az emlékezet az, ami közösségé kovácsolja a falut. Ezt követően Erdei D. István beszédében a két világháború hősi halottainak emelt emlékmű létrehozásának körülményeire emlékezett. „Az elmúlt 23 év alatt bebizonyosodott, hogy az RMDSZ-en kívül nincs más politikai erő, amely jobban képviselne bennünket” - zárta szavait a képviselő, majd az RMDSZ parlamenti képviselőcsoportja és a megyei RMDSZ nevében Sógor Csabával és Pataki Csaba megyei RMDSZ elnökkel közösen elhelyezték az emlékezés koszorúját az emlékműnél.

A dobrai szüreti fesztivál a helyi kultúrotthonban megrendezett ünnepi műsorral majd késő éjjelig tartó  bállal zárult.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: