2018-11-16 08:48:00• hírek • Bede Emőke

Szuperhősöket avattak a Kölcseyben

Az előző évek hagyományát követve idén is megszervezték a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a Picuravatót, mely során az ötödikes osztályt mókás formában vezették be a gimnáziumi életbe.

Ahogy azt már korábban megszokhattuk, az ötödikeseknek a nyolcadik osztály szervezett nem is akármilyen beavató ünnepséget, azonban megmérettetésük nem a délutáni programon kezdődött. Egész nap zajlottak az események, a nap főszereplőinek számos izgalmas feladatot kellett megoldaniuk ezáltal is értékes pontokat gyűjtve.
 

Az egész napos szórakozást az esti műsor tette teljessé. Az est során az ötödikesek hat csapatot alkottak, majd csapatonként egy egyéni produkciót adtak elő. Mindegyik csoport egy-egy népszerű szuperhőst elevenített meg a színpadon, de az általuk előadott jelenetekben sokszor a hétköznapi emberek is hősökké váltak. Ám nem csak színjátszó tehetségüket csillogtatták meg a picurok, ugyanis mind a hat csapat készült egy különleges táncprodukcióval is.



Bár a csütörtök este kifejezetten az ötödikesek kölcseyssé avatásukról szólt, mégsem mehetünk el szó nélkül a nagyobb osztályok által bemutatott előadások mellett sem. A hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamok egy-egy kreatív produkció által mondták el kisebb társaiknak mindazt, amit ők már megtapasztaltak az iskolai élettel kapcsolatban. A legtöbb élménnyel érthető módon a legidősebbek, azaz a nyolcadik osztályosok rendelkeztek, így nem is csoda, hogy dalba öntött gondolataikkal osztatlan sikert arattak a közönség körében.
 

Az esemény végén természetesen okleveleket és apró ajándékokat is nyertek a kemény munka árán felkészült ötödikesek. Voltak, akik a leghitelesebb csapatnak járó díjat vihették haza, mások a legdinamikusabb, a legszárnyalóbb, a leghősiesebb, a leglátványosabb vagy a legszuperebb csapat címét mondhatták magukénak a Picuravató végén. Bár első ránézésre furcsának hathatnak az elnyert titulusok, azonban ez a verseny közel sem egymás legyőzéséről szól. „Nem arról, hogy ki az ügyesebb, ki a rátermettebb, hanem arról, hogy hogyan tanultok meg együtt dolgozni és valamit közösen létrehozni, kicsik és nagyok” –mondta el az est értékelőjében Pataki Enikő, a tanintézmény vezetője.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: