2011-01-26 18:05:16• hírek • Szatmár.ro

Szatmári gyereket ölt az újinfluenza

Bár a szatmári hatóságok egyelőre nem kívánták nyilvánosságra hozni, kiderült, megyénkben is szedett egy halálos áldozatot az A típúsú H1N1 vírus. Egy egy éves és két hónapos Szatmár megyei gyerek halt bele az újinfluenza szövődményeibe.

Rácz Éva, az egészségügyi miniszter tanácsadójának jelentése alapján derült ki, hogy egy Szatmár megyei áldozata is van a világ szerte rettegett újinfluenzának: egy alig egy éves gyerek.

Mint kiderült, a kicsit napokig ápolták az egyik Szatmár megyei kórházban, majd mivel az állapota sokkal súlyosabbra fordult, ezért a kolozsvári járványklinikára szállították. Itt azonban mégsem sikerült megmenteni a gyerek életét - a kicsi belehalt az A típusú H1N1 vírus szövődményeibe.

A szatmári hatóságok egyébként nem látták fontosnak tájékoztatni a lakosságot arról, hogy valós újinfluenzás esetet már megyénkben is regisztráltak: elmondásuk szerint egyelőre nem kaptak felhatalmazást erre.

Portálunknak mégis sikerült megszólaltani dr. Lidia Tamast, a Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóság epidemiológusát, aki azonban nem akart részletes információkkal szolgálni. Elmondása szerint, valóban volt egy újinfluenzás megbetegedés a megyében, mivel azonban a gyereket átszállították Kolozsvárra, egyelőre nem tudnak hivatalos adatokat az eset további fejleményeiről.

Az elmúlt héten egyébként Románia szerte 31 újinfluenzás esetet regisztráltak a hatóságok: ebből 24 A H1N1, 1 A H3N2 és hat B-vírustörzs okozta megbetegedés. Egyetlen haláleset történt január 17-23. között - a Szatmár megyei kisgyermek hunyt el. A tragikus esetre, amint a hatóságok is bővebb tájékoztatást adnak, visszatérünk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: