2015-11-25 11:17:40• hírek • Szatmár.ro

Születésnapi Sikeres nők iskolája

Egy éves a Szatmárnémeti Nőszervezet. Ebből az ünnepi alkalomból immár harmadszor szervezik meg a már jól ismert, Sikeres nők iskolája nevet viselő, azaz kissé átkeresztelve MI, TI, (N) ŐK előadássorozatot.

Sokszor tesszük fel a kérdést, mi a siker titka, hogyan érhető el a siker? A meghívottak előadásai testközelből is bizonyítékai annak, hogy a siker elérhető, hogy minden sikertörténet más, illetve közelebb visznek ahhoz, hogy felismerjük saját lehetőségeinket.

A november 26-án sorra kerülő Sikeres nők iskolájának meghívottait valószínűleg sokunknak nem kell bemutatni. Sikerről, az oda vezető rögös útról, tervekről Szejke Judit, a Borókagyökér Egyesület elnöke, Kovács Nikolett, színművész és Czikai Éva, haj-stylist osztja meg tapasztalatait a hallgatósággal.

Szejke Judit, a Borókagyökér Egyesület elnökeként a hagyományőrzés jegyében fejti ki tevékenységét. Az egyesület olyan közösségépítő rendezvények megszervezését vállalta fel mint kolbásztöltő-verseny, szüreti bál, húsvétváró, stb., emellett nehéz sorsú gyerekek számára is szerveznek programokat.

Kovács Nikolett színművész 3-ik éve tagja a Harag György Társulatnak, azóta töretlen népszerűségnek örvend a szatmári színházkedvelők körében. Önálló estje: Márai Sándor Az igazi című regénye alapján a Salak és Sugár című monodráma, és a pár héttel ezelőtt  bemutatott Két összeillő ember című nagysikerű előadas. Niki elmondasa szerint: "Nagyon kell vigyázni arra, hogy az ember mit kíván, mert megkapja! És erre is rávilágít ez a darab, hogy tudnunk kell pontosan megfogalmazni, mire vágyunk, mert nem biztos, hogy aztán tudunk mit kezdeni vele!"

Czikai Éva haj-stylist több mint 20 éve dolgozik a szakmában, saját szalont működtet, illetve néhány éve képzéseket is tart leendő fodrászok számára. Számos hazai és külföldi elismerést tudhat magáénak.

A Szatmárnémeti Nőszervezet szeretettel vár minden kedves érdeklődőt november 26-án, az Ács Alajos stúdióterembe, délután 18 óra kezdettel, a belépés ingyenes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: