2010-05-28 14:20:13• hírek • Szatmar.ro

Sztrájkolnak a szakszervezetek

Találkozóra hívták megyénk parlamenti képviselőit a szakszervezetek képviselői pénteken a prefektúra hivatalába.

A négy szakszervezeti tömörülés, az Alfa Cartel, a Szabad Szakszervezetek, a Testvériség Szakszervezet, valamint az Országos Szakszervezeti Tömb képviselői a megye prefektusán kívül a kormány, illetve az ellenzék politikusait is meghívta a találkozóra. A körülbelül 20 perces késéssel induló ülésnek a témája a gazdasági válság elleni megszorító intézkedések vizsgálata volt. A szakszervezetek képviselői elfogadhatatlannak tartják a közalkalmazottakat, illetve a nyugdíjasokat, munkanélkülieket, szociálisan hátrányos helyzetben élőket érintő csökkentéseket.

Kérték a parlamenti képviselőket, szenátorokat, hogy ne támogassák a kormány felelősségvállalását, illetve, ha szavazásra kerül a sor, az nyílt szavazás legyen, hogy mindenki tisztában legyen azzal, ki támogatta és ki ellenezte a megszorításokat. A tanügyben folyamatosan csökkent a fizetés, a tavalyi megígért 34 százalékos növekedés helyett a megszorításokkal 50 százalékkal csökkenne ez. Azt is sérelmezik a szakszervezetesek, hogy a tanügyi miniszter nem konzultál velük, s míg az Európai Unióban száz főre 2 tanár jut, addig Romániában ez a szám csak 1,3. A májusi fizetéseknek csak 35 százaléka van jelen a megyében, amely júniusban 25 százalékra csökken, majd a későbbiekben még kisebb lesz, mondták a vezetők. Dan Burulea a képviselők lemondását sürgette, amennyiben hozzájárulna a megszorító intézkedések bevezetéséhez.


Elkerülhetetlennek tűnik a sztrájkElkerülhetetlennek tűnik a sztrájk


Holdis Ioan demokrata párti képviselő elmondta, az ország gazdaságilag igen rosszul áll és a szolidaritást kérte a lakosságtól. Elmondta a bevezetésre váró megszorítások december 31-ig lennének érvényben, amivel jelentős, 21 százalékos növekedést érhet el a román gazdaság. A rendszerváltás óta rengeteg közalkalmazott kapott munkát politikai alapon, ezek száma eléri az 500.000-et is, hangsúlyozta Sorin Faur szakszervezeti vezető. Ezen személyeket kellene meneszteni ahelyett, hogy a hozzáértő szakemberek fizetését csökkentenék. A megszorítások miatt több ezer ember maradhat hajlék nélkül, figyelmeztetett Faur, hiszen a bankok, a szolgáltatók nem csökkentenek kamatjaikon, illetve szolgáltatásaik értékén. Felháborodásának adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy rengeteg olyan „szemtelen fizetésről" szerezhetünk tudomást, amelyek elérik a havi 20-35 ezer lejt is. Ezzel szemben rengeteg havi 30-40 lejből élőkről is tudunk.

Erdei D. István képviselő egyetértett azzal, hogy nincs rendben, hogy bizonyos személyek ekkora fizetéseket, illetve nyugdíjakat kapnak. Elmondta, az RMDSZ egy olyan tervezettel jött elő, amelynek révén megadóztatták volna a nyugdíjakat is, így például az óriási összeget kapó nyugdíjasok bár papíron megkapták volna az összeget, ennek túlnyomó része azonban adóra ment volna el, így rengeteget lehetett volna megtakarítani. Ez a tervezet azonban megbukott. Jecan Ioan szakszervezeti vezető elmondta, ők szintén kidolgoztak egy tervet a gazdasági válság csökkentésére, az egységes adót csökkentenék, a nyereségadót pedig növelnék, azonban senki nem veszi figyelembe az ő javaslataikat, sőt nyomást is gyakorolnak rájuk, a véleményük elhallgatása érdekében. Erdei hangsúlyozta, a szakszervezeteknek az a feladatuk, hogy az alkalmazottak jogaiért harcoljanak, megállapításaikat közöljék, és bátorította őket, hogy a sajtó előtt merjék vállalni mindezt. Hangsúlyozta továbbá, hogy nem támogatja sem a tanügyiek, sem az egészségügyi dolgozók, sem pedig a közbiztonságért felelős szervek leépítését.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: