2011-09-20 18:38:38• hírek • Kocsis Zoltán

Sztárvendég is lesz az avatáson Kolcson

Sok tekintetben kiemelkedő eseménynek ígérkezik Kolcs község újkori történelmében a szeptember 25.-i nap. Egyrészt, mert ekkor avatják fel a Nagykolcs és Szamoskrassó között épült vadonatúj sporttermet, másrészt pedig ezen alkalmat egy nyolc órás műsorral igyekeznek minél emlékezetesebbé tenni a szervezők.

Amiről néhány évvel ezelőtt a helyi sportbarátok még álmodni sem mertek, az lassan valóra válik és vasárnap hivatalosan is felavatják azt a sporttelepet, amely lehetővé teszi, hogy Kolcs község fiataljai számára ne csak a számítógépezés és az internetezés legyen az egyedüli alternatíva a szabadidő eltöltésére. Ezt a kiemelkedő eseményt pedig a szervezők igyekeztek egy nagyszabású körítéssel minél emlékezetesebbé tenni.

Az ünnepség vasárnap délután 14.00 órakor kezdődik a mezőpetri és a kaplonyi fúvószenekar koncertjével valamint a nagykárolyi mazsorettek előadásával. A hivatalos avatás 14.30-kor veszi kezdetét, melyen a tervek szerint rész vesz Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is.

A folytatás aztán már a kikapcsolódásé és szórakozásé lesz, a műsor részét képezi többek között magyar néptáncbemutató, népdalelőadás, továbbá modern táncok és break tánc bemutató. A PrimaGym Aerobic, Cycling&Fitness Center  Zumba fitnesszel próbálja majd megmozgatni a jelenlévőket, akik később a triál kerékpárosok és a capoeira táncosok akrobatikus mutatványait is megcsodálhatják.

Az est sztárvendége a magyarországi Kovács Nóri lesz, akinek stílusában összetett szimbiózisban élnek a műfajok, izgalmas kísérletezés a tradicionális, és a populáris zene között. A népdalok modern hangzást kapnak, igazodva a mai világzenei irányzatokhoz, így könnyebben befogadható bármely korosztály számára.

Ugyanakkor a tradicionális hangzásvilág megtartását is fontosnak tartja. Népzenei motívumai tiszta forrásból táplálkoznak. Rendszeresen járja Erdély és más vidékek falvait, keresi és összegyűjti a még elevenen élő dallamokat, ezeket később beépíti a zenéjébe, és egy mai műfajt alkotva teszi közkincssé.

Műsorának elmaradhatatlan kelléke a zenei igényesség. Gyakran énekel saját szerzeményeket: ezek lelki világát, érzéseit tükrözik, de a közkedvelt slágerek éppúgy megtalálhatóak a repertoárjába. Mindezek különlegessége talán abban rejlik, hogy énekeljen akár pop, jazz, vagy népzenét, autentikus hangszíntét adja a zenéjéhez, ezzel is egy különleges élményt nyújtva a hallgatóknak, akik között éppúgy megtalálható a fiatalabb és a legidősebb korosztály is, jelezve számára, hogy jó úton jár, hiszen egyre jelentősebb az igény a tiszta forrásból táplálkozó, a népzenei hagyományainkra építő modern hangzás iránt.

A háromnegyed órás koncert után a 4ever zenekar foglalja majd el a színpadot, az ünnepséget pedig tűzijáték zárja 22.00 órakor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: